Koronavírus Békésben

2021.02.15. 12:22

Felkészülten várják a tömeges oltást a Békés megyei kórházban

Dr. Zsilák János, a Békés Megyei Központi Kórház helyettes orvos-igazgatója hétfőn az M1-nek adott interjújában számolt be a Békés megyei oltópontok helyzetéről.

N. T.

Forrás: Bencsik Ádám/Archív

– Január 2-a óta az egészségügyben dolgozók oltása zajlik, jelenleg már a második körös oltásoknál járunk ezen oltandó csoportban. Az oltások ütemezetten, terv szerint zajlanak, a megfelelő mennyiségű vakcina rendelkezésre áll. Emellett párhuzamosan mobil oltócsoportjaink a kormányhivatal segítségével terv szerint végzik a megye bentlakásos és szociális intézményeiben a második körös oltásokat – mondta dr. Zsilák János az M1 riportjában.

A helyettes orvos-igazgató beszámolt a tapasztalatairól, kiemelte, hogy

megfelelő ütemben érkezik az oltóanyag, tehát oltás nem maradt el amiatt, mert nem állt rendelkezésre vakcina.

Megtudtuk, hogy a Békés megyei intézmény többnyire hetente kap oltóanyagot, legutóbb öt napja

a Pfizer vakcinájából 585 ampulla érkezett meg, ami további 3500 oltásra elegendő.

Zsilák János kitért arra is, hogy a második kör után az oltottaknál előfordult fejfájás, gyengeség, rossz közérzet, láz, illetve hidegrázás. Kórházi kezelést igénylő reakcióról nincs tudomása.

Az interjúból kiderült, hogy a Békés Megyei Központi Kórház oltópontjain Pfizer-vakcinát használnak, emellett rendelkezésre áll Moderna-vakcina is. A háziorvosok részére AstraZeneca oltóanyagot biztosítottak.

– Azt gondolom, hogy a Békés Megyei Központi Kórház – mind a csabai, mind a gyulai tagkórház tekintetében – oltópontok vonatkozásában felkészült, amennyiben az ütemezett és tömeges oltások elindulnak, természetesen mind a humán erőforrás, mind az infrastuktúra rendelkezésre fog állni

– mutatott rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában