Kolera dúlt egykor Orosházán

Orosháza Az 1831-ben dúló országos kolerajárványnak Orosházán 1406 evangélikus áldozata volt. Koszorús Oszkár orosházi helytörténésznél arról érdeklődtünk, mi okozhatta anno ezt a majd 1,5 ezres áldozati létszámot?

– Városunk életében valóban az 1831. július 20-tól szeptember 2-ig tartó kolerajárvány volt a legpusztítóbb. 1931-ben, századik évfordulóján, Kovács Andor esperes, Mikolay István egykori lelkész halotti anyakönyvbeli feljegyzéseire hivatkozva, összeállított egy kis füzetet Kegyeletes megemlékezés az Orosházán 100 év előtt dühöngött nagy CHOLERA áldozatairól címmel. Kiderült, a járvány Oroszországból Lengyelországon, Galícián keresztül jutott el hazánkba, így Orosházára is. A vármegyétől azonnal megérkeztek a parancsolatok miszerint: „a házak, amelyekben kiütendi magát a cholera, őrökkel körülvétessenek, az oskolák bezárattassanak, a halottak minden vallásbéli szertartás, papi és más minden kíséret és harangozás nélkül, azonnal és minden veszteglés nélkül különös temetőbe temettessenek, a templomok is bezárattassanak” – idézte a kezdeteket a kutató.

– A járvány nagyarányú terjedésével felhagytak az őrök kiállításával, mondván „és önnön magára bízni kinek – kinek az övéinek gondviselését és veszedelemtől leendő megóvását.” A halottak eltemetésénél nagyobb volt a nehézség. A templom bezárása a legkeményebb és a legfájdalmasabb volt, 1831. augusztus 7-től szeptember 4-ig tartották zárva. Mikolay István a járvány ismérveit is leírta, melynek alapján igen könnyű volt azt a többi betegségtől megkülönböztetni – részletezte a helytörténész.

A legegészségesebbnek látszó emberek egyszerre émelygést éreztek, fájdalmakat, egész testekben pedig egyszerre való nagy elgyengülést. Ezt követte a testnek elfeketedése és elmerevedése. Ezt a nagy hányás és hasmenés – osztán görcsök húzták le a tagokat szakadatlanul annyira, hogy egynehány órák alatt halál fiává lett az egészséges ember – áll az írásban, mely a védekezés módját is közzé tette: a szobát ecettel és fenyőmaggal gyakorta füstölték, zsebeikben klórmeszet, kámfort, fokhagymát hordoztak, gyakran szagoltatás végett elővették, kezeiket ecettel, vagy csak közönséges jó erős borecettel mosták.

Koszorús Oszkár hozzátette, akkoriban a 11 ezres lélekszámú Orosházán mindössze két orvos volt, Képessy György és Baumgartner Ignác. Sem a megye, sem a földesúr nem irányított más orvosokat Orosházára, nekik kellett helytállniuk a krízis alatt.

A templom bezárása volt a legfájdalmasabb lépés.

Külön temetőt alakítottak ki, ahol emlékművet is állítottak

1831-ben létrehozták a koleratemetőt, amely a mai zsidó temető és a tótkomlósi vasút sínpárja között helyezkedett el. Az 1832-ben itt felállított koleraemlékművet a bécsi akadémián tanult szobrász, Dunaiszky Lőrinc készítette. 1969-ben, Orosháza város alapításának 225. évfordulóján úgy határozott a presbitérium, hogy az elhagyatott helyen lévő, 1831-es koleraemlékművet behozzák az evangélikus templom kertjébe. Két márványtáblát helyeztek el rajta. Az egyiken újravésték az eredeti feliratot, a másikon pedig felidézték az áthelyezés körülményeit. Ez azonban több mint egy esztendeig elhúzódott, végül csak 1970. október 22-én valósult meg.