Múltidéző

2020.01.19. 19:51

Százhuszonöt éve cseng ki a telefon Gyulán

Százhuszonöt esztendővel ezelőtt, 1895 januárjában vezették be a telefont a gyulai előfizetők lakásaiba. A hálózatot február 26-án adták át hivatalosan, 1897-ben harminchat előfizetője volt a szolgáltatásnak.

Papp Gábor

Akkoriban még nem közvetlenül lehetett felhívni valakit, hanem ahhoz személyzet segítségére volt szükség /Képünk illusztráció/

„A telefon a gyulai előfizetők lakására mindenütt bevezettetett a hét folyamán, és a távbeszélés a város belterületén levő előfizetők között a héten már lehetővé válik. Az egész vármegyében, mint már megírtuk, csak a hó közepén” – írta a Békés című hetilap 1895 elején, a 2. számában. A következő lapban már arról is beszámol az újság, hogy „a távbeszélő Gyulán már átadatott a közhasználatnak, noha a nagyváradi postaigazgatóság még mindig nem rendelt ki senkit annak kezelésére, pedig a telefon teljesen igénybe vesz a központban egy embert, s a gyulai postán különben sincsen annyi személyzet, mely a posta s táviró kezelésére elégséges volna.” Gyuláról ekkor már élt az összeköttetés Csaba, Kétegyháza, Újkígyós, Gyoma, Mezőberény és Békés között, ám pár hétig kérdésesnek számított, hogy a vármegye minden községével ez megvalósul-e.

Akkoriban még nem közvetlenül lehetett felhívni valakit, hanem ahhoz személyzet segítségére volt szükség /Képünk illusztráció/

A Békés 5. számában már kicsit tisztább képet is kapunk a helyzetről. Mint kiderült, a telefon magánhasználatát addig, míg a hálózat el nem készült, a nagyváradi királyi posta és távíró-igazgatóság betiltotta. A lap kitért arra is, hogy a távbeszélő használata az érintett községekben és különösen a központban, Gyulán amúgy is lehetetlenséggel határos lett volna, miután a telefon legalább két postai tisztviselőt lefoglal, a személyzetet pedig nem növelték. Akkoriban még nem közvetlenül lehetett felhívni valakit, hanem ahhoz személyzet segítségére volt szükség.

„Mikor lesz a telefon minden községben, minden előfizető lakásán tényleg bevezetve, kombinátive sem lehet megállapítani, de nem valószinü, hogy még e hóban megtörténjék. Tisztán hivatali czélokra azonban a távbeszélő most is forgalomban van” – írta a lap. A hivatalos átadás február 26-án történt meg, és akkoriban Gyulán a távbeszélés reggel 8-tól esti 9 óráig volt elérhető.

Kézzel kapcsolták a számokat a korabeli központokban

A távíróvonalat már a vasút létesítése előtt bevezették Gyulára, mégpedig a Csaba-Gyulai országút mentén – derül ki Németh Mária A gyulai posta története című írásából. A gyulai távíróhivatalt 1869. január 18-án nyitották meg a nagyközönség számára. A kezdetben önálló táviróhivatal 1887. szep­tember 1-jén egyesült a postával. Helyi telefonhálózatot adtak át 1895. február 26-án, az országos interurbán telefonhálózatba a gyulai körzet 1904. október 30-án kapcsolódott be. A telefonközpontban a kisasszonyok kézzel kapcsolták a kért hívószámokat, éjjel-nappali ügyeletben, eleinte állva. A telefonszolgáltatás 1990-ig volt a posta szervezetének része.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában