Gyula, galériával

2019.11.27. 14:05

Több program népszerűsítette az egészséges életmódot

Egészségesen éld az életed! címszóval már huszonharmadik alkalommal rendeztek egészség- és salátanapot a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban szerdán.

P. G.

Papp Mónika főszervező, az intézmény biológiai-kémia szakos pedagógusa hírportálunknak elmondta, az 1997-ben elindult kezdeményezés legfőbb célja az egészséges életmód népszerűsítése a fiatalok körében. Mint megtudtuk, a program az évek során folyamatosan bővült, változott, és minden esztendőben egy-egy tematikát is hozzárendeltek. Idén a fenntarthatóság és műanyagmentesség állt a középpontban. A diákok több állomáshelyen versenghettek.

Valamennyi osztályban készítettek salátákat, de a zsűri a recepteket és a terítést is értékelte. Ugyancsak fontos szempont volt, hogy a fiatalok egészséges, adalékmentes alapanyagokat használjanak, például, hogy a majonézt maguk keverjék ki. A tanulók totót is kitölthettek az említett műanyag-mentességről, valamint újra-hasznosítható anyagokból dísztárgyakat vagy használati tárgyakat, „szemétszobrokat” készíthettek. A könyvtárban szónokversenyt tartottak ugyancsak a nap tematikájának keretében. A tanulók videókkal és szelfikkel is versenghettek. A tornateremben pedig sorversenyt tartottak nyolcfős csapatok résztvételével.

A 12.b osztály például cézár- és gyümölcssalátát készítettek.

– A cézár saláta feta sajttal, görög salátásan készült – árulta el hírportálunknak Szekeres Réka. – Bazsalikom és fetasajt is került bele, ami egy kicsit visszavitt a nyárba minket ezen a késő őszi napon.

A gyümölcssalátát a csapat ananászokba tálalta, ami még különlegesebbé tette a látványt is. Az osztály emellett kisebb falatkákat is készített az egészségnap keretében. Ezután egy kicsit bepillanthattunk a szemétszobrok létrejöttébe is. A 10.b például nem akármilyen fantáziával egy karosszéket hozott össze.

– A munkánk műanyag palackokból, egy-egy ülőfelületből, háttámlából, illetve karfákból állt össze – árulta el hírportálunknak Szabó Levente. A fiatalember elmondta, hogy az ötlet a lány osztálytársaiktól származik, és az elképzelése mindenkinek elnyerte a tetszését, így nem késhetett a megvalósítás sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában