Ingatlan

2019.11.15. 13:50

Hazánk legolcsóbb környéke Mezőhegyes

Egészen hihetetlen, szinte jelképes összegű négyzetméteráron keltek el tavaly Mezőhegyesen, az Ómezőhegyes majorban eladott lakások. Négyzetméteréért 20 ezer forintot fizettek a vevők, lekörözve ezzel az évek óta negatív csúcstartó budapesti Hős utcát. A napokban ezt a hírt felkapta a sajtó, a mi olvasóink pedig állították, más világ van mifelénk 2019-ben. Itt is elszabadultak az árak. Azt persze hozzátették, a speciális településszerkezetéről is híres Mezőhegyesen, némelyik majorban, a külterületi részeken, a világháborút is megelőző időkben épült, máig komfort nélküli ingatlanokért nem kérnek vagyonokat. Nyomukba eredtünk az „Eladó” tábláknak, Ómezőhegyesen sétáltunk.

Csete Ilona

Helyi ismerőseink csak legyintettek, jelezve, ne várjunk csodát. Mindennek ára van. Mások fejüket ingatták: micsoda dolog az, hogy a fővárosi Hős utcához vagy a méregdrága negyedhez, az ország legdrágább utcájához, a Dorottya utcai környékhez hasonlítják szeretett városukat, ahol – lapértesülések szerint – tavaly átlagosan 1,6 millió forint négyzetméterárért kínálták a patinás ingatlanokat.

A majori lakások között akad nagyon lepukkant, rendezetlen környezetű – tájékoztatott egy helyi lakos. A külterületen lévő lakások alapból olcsóbbak, mint ahogy igaz ez az állítás bármelyik más városra is. A majorok ritkábban lakottak, hiányzik a komfort, az épületek falazata vegyes, néhol vályog, vertfalú vagy éppen tégla, hol itt, hol ott mellétoldozott. Az utcák nincsenek lebetonozva, néhol akad egy sor járdalap, nincs közművesítés. Ez mind árcsökkentő tényező – hallottuk többektől. Az udvarok közös használatban vannak, néhol van egy kis zártkert, a melléképületek pedig saját kezű, alkalmi tákolmányok – tisztelet a kivételnek!

Kovács Istvánék nagyszülői, ómezőhegyesi örökségüket évek óta árulják /A szerző felvétele/

Ómező utca házai között sétálva erről győződtünk meg. A három éve ideköltözött, alkalmi munkákból élő férfi Nehogy itt vegyenek házat! felkiáltással érvelt a szomszédja által árult, kívülről nem is rossz benyomást keltő ingatlan megvétele ellen.

A város ezen részén, Ómezőhegyesen van minden: szélsőségesen rossz és részben felújított házrész, a gondos gazdák keze nyomát viselő, csinosítgatott ház, máshol meg a totális elhanyagoltság.

– Örököltünk nagyszülőktől mi is itt egy házat, áruljuk kiskonyhával, fürdőszobával – mutatott az Ómező utcai lakatlan ingatlanukra Kovács István, aki kalauzunk volt ebben a különleges világban. Egy sarokkal odébb már egészen más a látvány, a Kozma utca épületei is árulkodnak ugyan a régmúlt építészeti jellegéről, de az árak már maiak…

A városban éppen olyan sokszínű az ingatlanpiac, mint bárhol máshol a megyében, az országban. Van panel, igaz, fel kell menni a 4. emeletre, ott a 2 szobás lakásért 3 milliót kérnek, 53 ezer forintra jön ki négyzetmétere. S aki szeret a földön járni, az egy 90 négyzetméteres kis házikót megszerezhető 7,8 millióért, vagy 1+1 szobás, 57 négyzetméteres, gázfűtésest 3,5 millióért, de akinek ennél többre van igény, az a 35 millió forintért kínált, 100 négyzetméteres, szépen rendben tartott kertes házra is alkudhat Mezőhegyesen­.

Speciális a településszerkezete

Speciális Mezőhegyes településszerkezete, ezt mindig megemlítik a helyiek, ha szeretett városukról beszélnek. Pap István Tibor polgármester is erre emlékeztetett.

– Ómezőhegyes külterületi ingatlanai között van, amelyiket még az 1800-as években építettek. Volt egy másik építési hullám 50-60 évvel ezelőtt. A mostani kor követelményeivel ezek összehasonlíthatatlanok – tette hozzá.

Az is igaz, ahogy teltek az évtizedek, a régi, kis házaikhoz legálisan, illegálisan építgettek a helyiek. A házak, lakások zöme komfort nélküli vagy félkomfortos. Az évek múlásával ez a környék lassan összeépült a belterületi résszel. Ezért is lehetséges, hogy egyik utcában még nagyon olcsón, kissé odébb már borsosabb áron kínálják az ingatlanokat.

 

Ezek is érdekelhetik