Vésztő

2019.10.01. 18:07

Ismét találkozott Loránd a Terminátorral

A minap Barcelonában újra találkozott Arnold Schwarzeneggerrel, gyerekkori példaképével Berke Lóránd. A vésztői sportember volt az, aki több mint egy éve visszaadta a Terminátornak azt a serleget, amit a sztár testépítőként 1969-ben Londonban nyert a Mr. Universe versenyen.

L. B.

Berke Lóránd, a vésztői testépítőket, erőemelőket tömörítő Marvel Team SE alapítója elmondta, tanítványával, Balog Nátánnal utaztak ki nemrég Barcelonába, az Arnold Classic Europe versenyre – ahol egyébként Nátán országos csúccsal az ötödik helyen végzett.

Lóránd Arnold Schwarzenegger menedzserével, valamint Szedlacskó Ádámmal – aki baráti viszonyt ápol a sztárral – folyamatosan tartotta a kapcsolatot Barcelonában. Amikor a Terminátor megérkezett és belépett a megmérettetés helyszínéül szolgáló csarnokba, intett a vésztői sportembernek, sőt kezet is fogtak. Azonban a sztár ment tovább, testőrök vették körül, nem lehetett megközelíteni egy közös fényképre vagy beszélgetésre.

Később Arnold Schwarzenegger felment a VIP-szobába, ahonnan a menedzsere és Szedlacskó Ádám intettek Lórándnak, hogy felmehet. A biztonsági őrök viszont nem engedték fel, csak azt követően, hogy a menedzser és Szedlacskó Ádám lementek a vésztői sportemberért – ekkor hatalmas üdvrivalgás tört ki a csarnokban, mindenki ujjongott és csak találgatta, hogy Lóránd mivel érdemelte ki a különleges bánásmódot.

Amikor Lóránd belépett a VIP-szobába, a Terminátor pont szivarozott. Majd megölelte Lórándot, akit csak úgy emlegetett: „az ember”, „the man”. Újra megköszönte, hogy visszakapta a vésztői sportembertől az elveszettnek hitt ereklyét, és érdeklődött arról is például, hogy Lóránd mennyit nyom fekve. Lóránd hírportálunknak elmondta, hogy Barcelonába csak edzőként utazott ki, vállsérülése miatt egy-másfél évet kell kihagynia, hamarosan megműtik bal vállát – utána versenyezhet újra.

Mint hírportálunk korábban megírta, kalandos úton jutott hozzá Berke Lóránd ahhoz a serleghez, amit a Terminátor ötven éve, 1969-ben Londonban a Mr. Universe versenyen nyert. Ezt követően nagy szervezés következett, mivel a vésztői sportember – aki testépítőként és fekvenyomóként többszörös magyar bajnok – számára nem volt kérdés, hogy visszaadná gyerekkori példaképének az ereklyét. Erre több mint egy éve Budapesten került sor, amikor a sztár Magyarországon forgatott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában