2019.09.16. 07:09
Aszfaltoznak, járdát építenek Békésen
Aszfaltozás és járdaépítés zajlik Békésen ezekben a hetekben – tájékoztatta hírportálunkat Izsó Gábor polgármester.
Az önkormányzat már több alkalommal hírt adott arról, hogy Békés városa évek óta tervezi az utak aszfaltozását, illetve a járdák felújítását a településen. A pályázatok, a tervezések, a közbeszerzések lebonyolítása után most ősszel indulhatott meg a nagyobb volumenű beruházás.
A hatházi városrészen 23 utcában történik járdaépítés, összesen mintegy 10 kilométer hosszúságban, pályázati forrásból. Az utak aszfaltozása önerőből, illetve hitelből valósul meg, tekintettel arra, hogy ezekre pályázni nem lehetett. Így a mostani munkálatok során összesen 5100 méter hosszan és mintegy 21 ezer négyzetméteren aszfaltoznak a városban, valamint a korábban aszfaltozott utak kátyúzása is megtörténik.
Izsó Gábor hangsúlyozta, a kivitelezés elkezdődött, a terveknek megfelelően halad, és várhatóan a rossz idő beálltáig be is fejeződik. Több utcában már véget is ért a munka, és a lakosok igénybe is vehetik, használhatják is a fejlesztéseket.