A napi rutin kialakítása kulcs a nagycsaládosok életében

Mire Mecsekiék otthonába értem reggel, a most elsős Szedert elvitte a szomszéd család az iskolába, a gyerekek édesapja pedig korán reggel elindult a munkába, hogy a délután nagy részét együtt tudja tölteni a családdal.

Éva nyit ajtót nekem, aki alig, hogy leül, már fel is kell, hogy álljon, mert a középső fiú, Máté megéhezett. A reggeli készítése közben legkisebb gyermekét, a négy hónapos Barnabást ringatja, aki mostanában kicsit fájlalja a pocakját. Pár perc múlva csörög a telefon, indulnak Barnival a kötelező csípővizsgálatra, ahová Máté nem jöhet velük, ezért meg kell oldani a középső fiú felügyeletét.

A telefont letéve Éva elnézést kér, pedig nincs miért, hiszen komoly szervezést igényel, hogy minden rendben menjen a gyerekekkel.

Korábban öt gyermeket szerettek volna, ám a legutóbbi terhesség elég sokat kivett belőle, ezért most az örökbefogadáson gondolkodnak. De addig sem áll meg az élet, a következő nagy változás a lassan hároméves Máté óvodai beszoktatása lesz novemberben. – Egy kicsit izgulok, mert bár Máté érett az óvodára, és nagyon szépen beszél, elég lázadó típus – mondja. Máté azonnal átveszi a szót, büszkén mutatja a játékait, majd megpuszilja kisöccsét. – Zászló lesz a jelem, kék színű zászló, mert az fiús, és Bogyó és Babócá-s az óvoda, ahová menni fogok – meséli a kisfiú.

A fiatal szülők 2011-ben házasodtak össze, középiskolából ismerik egymást, viszont a szerelem kilenc éve lobbant lángra. – Hosszú ideig csak leveleztünk egymással, majd mikor hazajöttem Budapestről, elkezdtünk találkozgatni, Jani pár hónapra rá szerelmet vallott, következő év augusztusában pedig összekötöttük az életünket – emlékszik vissza a ma már háromgyerekes anyuka.

Évának itthon egy másik álma is valóra vált, Szeder születése után a megyei gyerekkönyvtárban kapott állást, ahová ha a gyerekek már elég nagyok lesznek, szeretne visszamenni. – A könyvtár egy nagy szerelem volt mindig az életemben, Rakonczás Szilvia igazgató volt az általános iskolám könyvtárosa, akkoriban mindig mondtam neki, hogy olyan akarok lenni, mint ő. Éppen ezért igazi csodaként éltem meg, hogy két évet dolgozhattam itt. Majd jött Máté, aki nem akart bölcsődés lenni, nem evett, nem ivott és nem játszott addig, amíg érte nem mentem. Ezért úgy döntöttünk, itthon maradok a kistestvér érkezéséig – árulta el Mecseki Éva.

Mikor megkérdezem, hogy telnek a hétköznapjaik, válaszából azonnal kiderül, mindennek megvan a maga rendje a család életében.

– Szeder a szomszéd kislánnyal megy reggelente iskolába, így a nap hátralevő részében a két picurral maradok itthon. Ha el kell intéznem valamit a városban, akkor babakocsival hárman útra kelünk, de ilyenkor is mindig szakítunk időt egy fagyira vagy egy kis kitérőre a szökőkutak felé – meséli.

Alig fejezi be mondatát, Barni álomba szenderül édesanyja ölében, csöppet sem zavarja testvére csicsergése, én pedig elköszönök tőlük, hagyom, hogy felkészüljenek a napra és a rájuk váró hálás feladatokra.

Zolika-mesékkel alszanak

A mese mindig fontos része volt a Mecseki család életének. – Nincsen tévénk itthon, így a könyvek jelentik számunkra a kikapcsolódást. A férjem egyre gyakrabban költ tanmeséket a gyerekeknek, amelyeknek állandó szereplője Zolika, aki legutóbb például elszökött az iskolából, és nagyon pórul járt miatta – meséli Mecseki Éva. Máté is nagy örömmel mesél el egy történetet, amiben Zolika fára mászott, de hiába szólt neki az anyukája, leesett onnan, és beütötte a fejét.