tanszerek

2019.08.29. 18:40

A nagycsaládosokat támogatták Gyulán

Tanszer- és óvodai csomagokat adott át dr. Görgényi Ernő polgármester csütörtökön délután a Gyulai Nagycsaládosok Egyesületének az Esze Tamás utcai civil házban.

P. G.

Dr. Görgényi Ernő elmondta, a nagycsaládosoknak talán több örömük van, de több terhet is kell viselniük, amit a társadalom érdekében is tesznek. Hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartja, hogy támogassák őket. Kiemelte, az iskolakezdést minden rászoruló esetében segítik. Vannak, akik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultságuk folytán kapnak gyermekenként hatezer forintot.

Akik ebbe a körbe nem férnek bele, és a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 85 ezer 500 forintot, azoknak az önkormányzat települési támogatásként ugyanekkora összeget biztosít. Emellett a Nagycsaládosok Gyulai Egyesületének tanszerek és egészségügyi csomagok vásárlásra is biztosítottak támogatást.

Szákné Bajnai Zsuzsanna a szervezet titkára elmondta, minden évben rendeznek egy iskolakezdési börzét, ahol támogatók és tagok részvételével segítik a tanévkezdést. A városnak köszönhetően általános és középiskolás, illetve egyetemista csomagokat, füzeteket, írószerszámokat kaptak a gyerekek, az óvodásokat pedig egy hatalmas tisztasági csomagot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában