Közbiztonság

2024.06.16. 14:51

A vésztőiek többsége bízik a rendőrökben

A vésztőiek több mint negyede teljesen, több mint fele közepesen, 15 százaléka viszont nem érzi magát biztonságban Vésztőn – derült ki egy felmérésből, amelyet a városban készítettek. A feltett kérdésekre 157-en válaszoltak. Háromnegyedük bízik a rendőrökben.

Licska Balázs

A téma akkor került napirendre, amikor a bűnmegelőzési és közbiztonsági koncepció tavalyi végrehajtásáról szóló beszámolót tárgyalták. Ebben írtak arról, hogy a korábbi években 7,5 millió forintból 12 térfigyelő kamerát telepítettek szerte a városban – a főutak mellé, a művelődési központhoz, a körforgalomhoz például –, és hogy szeretnék bővíteni a rendszert. 

Closed,Circuit,Television,Camera,Recording,In,Rural,Village,On,Nature
Térfigyelő kamerákat is telepítettek, hogy erősítsék a közbiztonságot Vésztőn. Illusztráció: Shutterstock

Karakas Anikó polgármester is kiemelte, hogy az önkormányzat számára fontos feladat a közbiztonság és a vésztőiek biztonságérzetének növelése.

Az ifjúság helyzetével kapcsolatban is készítettek Vésztőn egy felmérést, azt közel száz hetedik-nyolcadik osztályos diák töltötte ki. A válaszaikból kiderült, hogy ez a korosztály ismeri az alkohol, a kábítószer és a dohányzás hatásait. Felük ivott már alkoholt; drogot viszont egyikük sem próbált ki; néhányan rendszeresen, páran alkalmanként dohányoznak. A fiatalok leginkább internetezéssel, sportolással, pihenéssel és a tévézéssel töltik szabadidejüket.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában