2019.06.22. 06:55
A Tranoscius háromszáz éve tartja a lelket a csabaiakban
Csaba újratelepítői 1718 késő nyarán érkeztek, és ott álltak meg, ahol ma a főtér van. Mikor megérkeztek, a jószágoknak vizet mertek, majd fáradtan, szomjukat oltva ők is ittak a főtéri kút vizéből. Suhajda János lelkészük előrelépett, elővette a magával hozott Tranosciust. Példáját mindenki követte. Levetették széles karimájú kalapjaikat, és rázendített 700 hang az egyik énekre. Letérdeltek, ezzel jelezték, hogy megérkeztek új otthonukba. Múltidéző sorozatunk első részében a Tranosciusról beszélgettünk Ando György néprajzkutatóval.
Ando György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója elmondta, a rézzel borított, díszített Tranoscius, az evangélikus szlovákok énekeskönyve, különlegesség. A családok ma is féltve őrzik, nagy becsben tartják, ragaszkodnak hozzá, hiszen 300 évvel ezelőtt hozták magukkal a város újratelepítői. Tartotta bennük a lelket az új otthonteremtés idején, ez töltötte el szívüket a szebb jövőt illető reménységgel és adott erőt az élet próbatételei között a későbbi nemzedékeknek is. Az énekeskönyv majdnem 100 kiadást megélt.
– A kötet az összeállítójáról és szerkesztőjéről, az 1591-ben Cieszynben született Juraj Tranowskyról kapta nevét. Az énekeskönyvben Luthernek és más, kortárs énekköltőknek az énekei szerepelnek, de egyéb credóénekek, valamint Tranowsky saját költeményei is helyet kaptak benne – ecsetelte Ando György, aki természetesen saját Tranosciusszal is rendelkezik.
– Először Lőcsén adták ki 1636-ban, 414 énekkel. A 18. századtól erősen kibővült. Annyira népszerűvé vált, hogy az evangélikus szlovákoknál a mindennapi és ünnepi ájtatosságok alkalmával ebből énekeltek, de a templomi istentiszteletek idején is szerepet kapott.
Ando György elmesélte, hogy amikor 1890-ben a már világhírű Munkácsy ismét Békéscsabára látogatott, ezrek várták a vasútállomáson.
– A Fiume Hotelben szállt meg, ezt emléktábla őrzi a Fiume külső homlokzatán. A 13 aradi vértanú emlékművének, Zala György alkotásának az avatására érkezett, de előtte és utána is Békéscsabán időzött. Ellátogatott Medovarszki Pálhoz, aki egy új kiadású Tranosciusszal akarta megajándékozni a festőfejedelmet. Ő azonban meglátott nála egy régi énekeskönyvet, és azt választotta. A másik dolog, amit Csabáról magával vitt, egy hímzett ködmön volt, de ennél sem az újat, hanem a gyermekkorára emlékeztetőt választotta.
– A csabai énekeket kedvelő nép volt, így a hétköznapokon és az ünnepek alkalmával is használták a Tranosciust – magyarázta Ando György. – Az első tanítók a településen ebből tanították a kisgyerekeket olvasni. A könyv lelkileg kötötte őket elszármazási helyükhöz, de a közösségtudatot is meghatározta. Esküvő és konfirmáció alkalmával a szülőktől a gyerekek Tranosciust kaptak ajándékba.
Az énekeskönyveknek ma is fontos forrástörténeti értékük van, mert ebbe vezették, hogy tulajdonosa mikor született és mikor kapta a Tranosciust. A szlovákok otthonaikban kiemelt helyen tartották (fali téka, szekrény tetején). A férfiak a hónuk alatt, a nők a kendőjükbe takarva, később külön erre készített füles, zárható kosárkában vitték a templomba. További védelmét szolgálta, hogy a könyv fedlapjait (amik gyakran fából készültek) a drótosok segítségével rézzel verték ki, így óvták a kopástól. A rézborítás díszítése speciális, csak Békéscsabára jellemző motívumokat viselt.
A fedlapot rézzel borították be
A Tranoscius fedlapjának egészét csak Csabán borították be rézzel – hogy ne sérüljön –, középen a Nap szimbólumával. Az énekeskönyvet jellemzően csuklós pántok fogták össze a gerinc mentén, a fedlapokat kapcsok zárták. A békéscsabai, szlovák nyelvű istentiszteleteken a mai napig is a Tranosciusból énekelnek a hívek. Az 1874-es kiadású példányokban Békéscsaba egyetlen evangélikus püspökének, Szeberényi Gusztáv Adolfnak a bevezető sorai is megtalálhatók.
