elismerés

2019.03.27. 06:55

Dr. Igricz Mária sokat tett az egészséges vízért

Mint mindennek, úgy a vízügyi hatósági munkának is megvan a maga szépsége – mondta dr. Igricz Mária, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi hatósági osztályának vezetője. A szakember és csapata jelentős szerepet játszott abban, hogy megvalósulhasson Békés megyében az ivóvízminőség-javító program, hogy Békés megyében is egészséges ivóvíz folyjon a csapból. Nemrég elnöki elismerést kapott a megyei közgyűlés ülésén.

Licska Balázs

– Mit is takar a vízügyi hatósági munka?

– Elsősorban engedélyezésekről és ellenőrzésekről szól, hiszen górcső alá kell venni a hozzájárulásokban foglaltak végrehajtását. Elég sokrétűek a kiadott engedélyek, ami talán a legtöbbeket érinthet, azok a fúrt kutakkal kapcsolatosak, azt követően, hogy kiderült: a korábban engedély nélkül létesített kutakra is hozzájárulást kell kérni, ez a feladat megoszlik a vízügyi hatóság és a települési önkormányzatok jegyzői között. Az olyan nagyobb létesítmények, mint az ivóvíz- vagy szennyvízvezetékek, védelmi töltések, tisztítótelepek építésének engedélyezése szintén a mi feladatunk, de mondhatnám akár az öntözésekhez való hozzájárulást is.

Elismerést kapott dr. Igricz Mária /Fotó: Kiss Zoltán/

– Az elnöki elismerés kapcsán kiemelték az ivóvízminőség-javító program engedélyezésében betöltött szerepét.

– Ez a beruházás jelentős mértékben lekötötte az osztály energiáját. A vízjogi engedélyezés ugyanis nem egy ember feladata, hanem egy osztály munkatársainak közös alkotása, mindenki hozzátette a saját szakterületének ismert szeletét. Egy hosszú éveken át tartó folyamat eredményeként szakaszonként adtuk ki a létesítési engedélyeket a települések víztisztítására, az összekötő vezetékek építésére. Sokat dolgoztunk, és úgy gondolom, hogy az elnöki elismeréssel nemcsak engem, hanem az egész osztályt, a vízügyi hatóság munkáját is elismerték.

– Az asztalán rengeteg iratot, dokumentumot látok. A munka mekkora szeletét teszi ki a terepmunka?

– Mivel a létesítmények, amikre üzemeltetési engedélyt adunk ki, felügyeleti kategóriákba vannak sorolva, azokat ellenőrizni is kell. Hogy milyen időközönként, azt a jogszabály meghatározza. Ezek pedig a helyszínen zajlanak. De részt veszünk más hatóságok ellenőrzésein is, valamint a közérdekű bejelentések kivizsgálása ugyancsak a feladat részét képezi. Ha például a szomszéd az árokba engedi a szennyvizet, és erről bejelentést tesznek, akkor azzal az üggyel a hivatal foglalkozik, de a szakmai kivizsgálás már a hatósági osztály hatásköre.

– Mi adja szakmája szépségét?

– Minden ügy mögött ott van az ember, és fontos, hogy segítséget nyújtsunk, hogy kiszolgáljuk a lehetőségekhez mérten az igényeket. Csak egy példa: a szövetkezetek privatizálásakor megnőttek a vízigények. Amíg korábban volt egy nagy terület, és a téesznek volt engedélye az öntözésre, addig később a nagy terület vagy tizenöt tulajdonoshoz került, és mindenki öntözött volna, de a víz ugye véges. Úgy kellett osztani-szorozni, hogy mindenki igényét ki lehessen elégíteni. Az ügyfeleket partnerként kell tekinteni, nem lehet magas lóról beszélni. Fontosnak tartom, hogy ne csak levelezgessünk, hanem legyen például egy-egy személyes egyeztetés, ahol meghallgatjuk, hogy az ügyfél mit szeretne, megnézzük, hogy a jogszabály mit enged, és közösen megtaláljuk a megfelelő megoldást.

Harminc éve kötelezte el magát a vízügy mellett

– A vízügyi igazgatóság jogászt keresett, én pedig gyulaiként ismertem a szervezet munkáját, tudtam, hogy mivel foglalkozik, ezért beadtam a pályázatot, és így kerültem 1988. április 1-jén a hatósági osztályra – beszélt a kezdetekről dr. Igricz Mária, aki a jogász mellett immár környezetvédelmi szakjogász végzettséggel, közigazgatási szakvizsgával is rendelkezik.

Több átszervezést, változást is megélt. 2014. szeptember 10-én került a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság állományába, a katasztrófavédelmi hatósági osztály vezetőjeként folytatta a munkát. Úgy véli, hogy amíg korábban problémát jelentett, hogy az ügyfelek nem mindig tudták, kihez forduljanak, addig mostanra tisztázódott, hogy a katasztrófavédelem látja el a vízügyi hatósági feladatokat.

A szakember elmondta, hogy szabadidejében szeret kirándulni, például Romániában túrázni, valamint biciklizni, és mindezek mellett – ha csak teheti – olvas is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában