A szülői minta a legfontosabb

Kozma Zoltán klinikai szakpszichológus elmondta, a fizikai agressziónak és a verekedésnek van némi genetikai háttere. A családokban megfigyelhető olyan halmozódás, hogy akiknél a felmenők hajlamosak nyíltan, akár fizikailag levezetni az indulatokat, azoknál gyakrabban fordul elő hasonló szituáció. Ez lehet a probléma biológiai oka és ezért láthatjuk például azt, hogy ha az apuka „verekedős” volt az általános iskolában, akkor később a gyermeke is az lett.

Másrészt a fenti problémamegoldás az öröklődésen túl a gyermek környezetéből átvett dolog is lehet, hiszen a legfontosabb minta a szülő. Továbbá a médiában is gyakran láthatóak agresszív, bántalmazó jelenetek, akár a mesékben is, amik példát mutatnak a gyerekeknek. Amennyiben a kettő összeadódik, a hajlam felerősödik.

Beszámolója szerint a szülő sokat tehet annak érdekében, hogy gyermeke ne váljon problémássá. Egyrészt a leírt példamutatással, másrészt pedig sok beszélgetéssel. Utóbbi alkalmával elmondhatja utódjának, hogy a másiknak fáj, amikor megüti, ezért ahelyett inkább mondja el neki, hogy mi baja van vele, hiszen mindent meg lehet beszélni.

A kommunikáció azért fontos a családokban, mert szocializálni és viselkedési normákat átadni valakinek lényegében bármikor lehet tizennyolc éves koráig. Pszichológusi munkája alatt megfigyelte, hogy azok a gyerekek, akik érzelmileg labilisak, zavart módon nőnek fel, náluk gyakoribb a fizikai, nyílt agresszió és az életük velejárója lesz, hogy azzal oldjanak meg mindent.

Hozzátette, az óvodáskori verekedést legtöbbször hamar elhagyják a gyerekek, azonban, ha még serdülőként is jellemző rájuk, az már mindenképpen pszichológusi vagy pszichiáteri beavatkozást igényel, hiszen ebben a korban már tudnia kell az egyénnek, hogy nem helyes, amit tesz. A szakember felkeresése azért is fontos, mert a fiatal viselkedése akár diszharmonikus személyiségfejlődést is jelezhet, és előszobája lehet a felnőttkori agressziónak, ami már büntetendő, illetve nagyobb károkat is okozhat fizikailag és lelkileg.

Kozma Zoltán visszatérve az agresszió generációra való átadására elmondta, a felgyorsult világban a legnagyobb problémát jelenti és kiemelten kell foglalkozni azzal, hogy ez elmaradjon. Hozzátette, a társadalom és az értékrendek fellazulása miatt az indulatok könnyebben kiváltódnak feszült helyzetekben, ami gyermekek és felnőttek esetében is egyre inkább megfigyelhető.

Elmondta, vannak olyan családok is, ahol látszólag minden rendben van anyagi és mentális szinten is, a gyermek mégis problémás lesz. Utóbbi a szakembereknél is érdekes kérdést vet fel, s a válasz egyre inkább az érzelmi elhanyagolás felé hajlik.

Pozitív szemlélet lehet a kulcs

Szilágyiné Solymosi Mária, a gyulai Németvárosi Óvoda intézményvezetője elmondta, fontosnak tartja, hogy minden csoportjukban legyenek szabályok, hiszen a szokás- és szabályrendszer kiépítése különösen fontos, mert a gyerekek ebben az életkorban utánzás útján tanulnak. A három és hat-hét éves kor közötti gyerekek még érzelmi beállítottságúak és meg kell tanulniuk, hogyan fejezzék ki érzelmeiket, ezért az individuálpszichológiát alkalmazzák, ami a bátorító nevelést jelenti. Utóbbi lényege, hogy sosem a gyermeket ítélik el a tettei miatt, hanem magát a cselekvést.

Amennyiben mégis kialakul egy – akár verekedésig fajuló – konfliktushelyzet két óvodás között, akkor óvodapedagógusaik elsőként a szituációt próbálják megállítani, majd bocsánatkérésre felszólítás helyett – hiszen azzal nincs rendezve a probléma – arra biztatják őket, mondják el véleményüket arról, hogy mi nem volt számukra megfelelő, így igyekeznek kialakítani a vitakultúrájukat is, ami a későbbi társas kapcsolataikat segítheti.