pékáru

2019.02.05. 06:45

A kenyérnek megadják a sütéshez járó lisztet

Ha egy-két falattal kevesebbet eszünk az igazi, friss fehérkenyérből, kalóriában ugyanott tartunk, mint a különböző wellness- és fitness-kenyereknél. A kálciumot pedig nem a kenyérből kellene bevinni, vannak erre pezsgőtabletták. Mindezt a megye meghatározó pékségének, a Sütőker Zrt.-nek a tulajdonos-vezérigazgatója, Árendás Béla mondta. A kemencéknél körbejártuk a témát. 

Nyemcsok László

A friss kenyér illata és 33-35 fok fogad a csabai kenyérgyárban, mely a rendszerváltás utántól Sütőker néven működik. Felhozom Árendás Bélának, a sütőüzemi munkásoknak és vezetőknek egyaránt kiemelkedően kell dolgozniuk, hogy jó, szép, friss kenyeret juttassanak mindennap a nép asztalára, megelégedésére. A vezérigazgató nem emlékszik, hogy ezeket mondta volna el valamely termelési értekezleten, de tartják magukat ehhez. Megnyugtatom, hogy ez az 1955. június 9-ei Viharsarok Népében jelent meg. Az újság hírt adott arról, hogy az egyik kemencésnek 360 kg selejtje volt hanyagságából, mert későn fűtötte fel a kemencét. A kifliüzemben a vezetőnek sok a tennivalója, mert a selejt a megengedett háromszorosa. A lisztfelhasználási normát sokszor nem tartják be, túllépik.

A Sütőkernél vallják, hogy a minőség állandó. Képünkön Kocsis Mariann pék /Fotó: Imre György/

– Próbálkozások ma is vannak egyes pékségeknél a jó minőségű liszt kispórolására, de a vásárlók csak egyszer vesznek kenyeret attól a pékségtől, amelyben csalódnak – ecseteli Árendás Béla. – Megvan a liszt visszafogásának oka, hiszen 30 százalékkal drágult, hasonlóan az energiaárakhoz, ehhez jött a munkabér 25-30 százalékos növekedése. Tehát a talpon maradáshoz a kenyér árát is emelni kell. Így is azonban a fehér kenyér kilós átadási ára 160-180 forint körül alakul, a boltok erre teszik rá az árrést, így valóban lehet akár 300 forint felett a fogyasztói ár.

Árendás Béla higgadtan sorolja, hogy az áremelést nem lehet kivédeni. Azért nem nehéz kitalálni, hogy melyik újságírói kérdést unja leginkább: Emelkedik-e és mennyivel a kenyér ára?

Amiben bízhatok, péklapáttal nem kerget el, mert kiment a divatból a sütőipari üzemekben. Jellemzően ugyan kézimunka-igényes a szakma, és a péksütemények formázását ma is így végzik, de a dagasztás már gépi, és nem lapáttal teszik be a tésztát a kemencébe.

Barta Imre – aki immáron 31 éve pék – mutatja az alagútrendszert, mely 10-15 méter hosszú, és 50 perc elteltével megjelenik a friss kenyér. És hogy péksüteményekből melyek a lenépszerűbbek? Természetesen a kifli és a zsömle, a töltelékes árukból a kakaós csiga és a túrós bukta. Ezek forgóállványos kemencében sülnek.

Barta Imre akkor lett pék, amikor nagy becsülete volt a szakmának, mert nagy becsülete volt a kenyérnek is. Szerinte azért nem jelentkeztek péknek a fiatalok, mert tartottak az éjszakai műszaktól vagy attól, miként bírják bent nyáron az 50-55 fokos hőséget. Árendás Béla hozzáteszi, mára ez változott. A Békéscsabai Szakképzési Centrummal együttműködve újraindították a pékképzést, és egy évben 12-13 gyermeket tanítanak erre a szép szakmára, a szakmai gyakorlatukat pedig a Sütőkernél tölthetik el.

Búcsúzunk a vezérigazgatótól, aki egyet kér, hogy megjelenjen: 12 órás, hosszú érésű kovásszal dolgoznak minden kenyérfajtájuknál. Ebből nem engednek, bármit csinál a többi pékség.

A félbarnától a magvas fajtákig

Árendás Bélával felidézzük a 3,60 forintos világot is. Ennyibe került egy kiló kenyér, egy liter benzin, egy csomag cigaretta, egy liter tej, egy üveg sör. Nem ma volt. Hogy minek mennyi ma az ára, azt a vásárló pontosan tudja, amikor fizet a pénztárnál.

– Kenyérből manapság a szeletelt, csomagolt fehér kilós és félkilós kiszerelés a legnépszerűbb – hangsúlyozza a Sütőker vezérigazgatója. – Ennél a kenyérfajtánál a búza legbelső részéből készül a termék. Természetesen, a piaci igényekhez igazodva nagyon sokféle kenyeret sütünk a félbarnától a barnáig, a teljes kiőrlésűig és a magvas fajtákig.

A töltelékes péksüteményeknél régen maguk keverték ki az ízvariációkat, ma már ezt erre szakosodott cégek végzik, és ez állandó ízhatást biztosít a süteménynek. Árendás Béla kifejti, ő marad fehérkenyér-párti, ezt fogyasztja kedvenceihez, a halászléhez és a birkapörkölthöz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában