Abbahagyta, majd később élete értelmét találta meg a táncban

– Mikor lépett be a tánc az életébe, és hogyan szerette meg azt?

– Szüleim írattak be társastáncra még 1996-ban, amit az elején nagyon nem szerettem, így hamar abba is hagytam. A következő évben viszont újra elkezdtem. Ekkor már kitartóbb voltam, de még mindig nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé. Majd elérkezett az első versenyem, ahol utolsó lettem. Ettől felébredt bennem a versenyszellem, és eltökéltem, jobbnak kell lennem.

– Hogyan foglalná össze magyarországi táncos karrierjét?

– Összességében sikeresnek mondanám az otthoni táncos éveimet. Táncpartneremmel rengeteg versenyen részt vettünk, és számtalan alkalommal döntős, illetve dobogós helyezést értünk el. Ebből az időszakból a Showtanc magyar bajnoki és a legmagasabb versenyosztály bajnoki címére vagyok a legbüszkébb. Továbbá a versenytánccal lehetőségem volt eljutni a szomszédos országok mellett Amerikába, Olaszországba, Moldovába és Moszkvába, Európa-bajnokságra, valamint a kínai világbajnokságra is. Azonban táncolni nem olcsó mulatság, az utazásokat, a szállásokat és a fellépőruhákat is finanszírozni kellett, így született meg a tanítás ötlete, majd a szerelemmé átalakult hobbiból az oktatás által megélhetést biztosító munka lett. Tanítottam Gyulán, Békéscsabán és Szegeden is.

– Jelenleg Londonban él és oktat táncot, ahol másodjára próbál szerencsét. Mi az oka a visszatérésnek?

– Azért indultam útnak mindkét alkalommal, mert mindenképpen a tánccal szerettem volna foglalkozni. Ez Magyarországon nem egyszerű, Angliában viszont nagy népszerűségnek örvend, ami által a lehetőségek is tágabbak. Londonban könnyen ment a beilleszkedés, az itteni táncoktatók 90 százaléka külföldi, a kollégáim például mind kelet-európaiak. A lényeg az, hogy jól kell beszélni a nyelvet, hiszen a tanítás nem csak a lépések megmutatásáról szól. Foglalkozni kell a tanítványokkal minden téren, és megtalálni a legjobb, legkönnyebb módot az információátadásra, csak így lehet sikereket elérni.

– A hobbi- vagy inkább a versenytáncosok keresik fel gyakrabban?

– A magyarországihoz képest ez a rendszer teljesen más. Otthon főleg gyerekekkel foglalkoztam, itt felnőtteket tanítok, akik legtöbbször azért jönnek el az óráimra, hogy jól érezzék magukat. A stúdióba belépve ugyanis jó társaságra találnak, emellett élvezik a foglalkozásokat is. Természetesen vannak olyanok, akik versenyezni szeretnének, akár komolyabb szinten is. Blackpoolban, a világ legnagyobb és leghíresebb táncversenyén öt tanítványom indult el idén.

– Meddig tervez Londonban maradni? Mennyire jellemző Önre a honvágy?

– Nem tudom, hogy meddig maradok Londonban. Most úgy érzem, itt jó lehetőségeim vannak, amikből igyekszem kihozni a legtöbbet, a jövő meg majd kiforrja magát. A honvágyról annyit, hogy minél több időt töltök Angliában, annál kevésbé érzem. Sok barátom van a közelben, emiatt nem érzem magam egyedül. Évente négy alkalommal tudok hazalátogatni egy-egy hétre, karácsony környékén viszont a stúdió szünetel, olyankor hosszabb időt töltök édesanyámmal ­Gyulán.