Összbírói értekezlet

2024.05.17. 18:37

Gyulai Törvényszék: gyors és szakszerű volt az ítélkezés

Összbírói értekezletet tartottak pénteken a Gyulai Törvényszék dísztermében, amelyen értékelték a Gyulai Törvényszék elmúlt évi működését és annak eredményeit. A tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az adatok, tények szerint a Gyulai Törvényszék ítélkezése magas színvonalú. A büntető és a polgári peres ügyek döntő többsége egy éven belül véget ér Békés vármegye járásbíróságain, és az ügyek jelentős arányában első fokon jogerős döntés születik.

Licska Balázs

A Gyulai Törvényszék a méretét, létszámát tekintve országos szinten a középmezőnybe tartozik. A magyar bírói kar 2,6 százaléka Békés vármegyében teljesít szolgálatot. Ezzel párhuzamosan az ügyek 2,8 százaléka érkezik ide – ismertette dr. Senyei György az összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón.

Gyulai Törvényszék, értékelés, összbírói
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke, dr. Senyei György, valamint a Gyulai Törvényszék elnöke, dr. Bagdi Árpád Gyula értékelte a 2023-as év teljesítményét. Fotó: Licska Balázs

Időszerűség és szakmaiság jellemzi a Gyulai Törvényszék ítélkezését

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke hangsúlyozta: időszerűség és szakmaiság, kiegyensúlyozott teljesítmény jellemezte a Gyulai Törvényszék ítélkezését az előző évben. 2023-ban a befejezett ügyek száma meghaladta az érkezettek számát, ami azt jelentette, hogy a folyamatban lévő ügyek száma csökkent – ahogy az jellemző évek óta –, mégpedig 3529-ről 3360-ra.

Az elhúzódó ügyek számának mérséklésére 2020-ban indult egy intézkedés, amelynek érzékelhetők az eredményei. Országos szinten 2020 második félévétől mostanáig a két éven túli peres ügyek száma megfeleződött, a Gyulai Törvényszéken pedig mindössze 19 ilyen ügy volt.

Az ítéletek elfogadottságának is van jelentősége, kérdés, hogy az ügyfelek kívánnak-e a döntéssel szemben jogorvoslattal élni – folytatta. Ebben is kimagasló eredményeket ért el a Gyulai Törvényszék, kiemelkedő az első fokon jogerőre emelkedett ügyek arányszáma. Összességében úgy fogalmazott: az adatok, tények alapján a Gyulai Törvényszéken magas színvonalú az ítélkezés.

Mintegy 33 ezer ügy érkezett Békés vármegye bíróságaira

A Gyulai Törvényszék 2023-ban is teljesítette alapvető alkotmányos feladatát, biztosította Békés vármegye jogkereső közönsége számára az időszerű és szakszerű ítélkező tevékenységet – fogalmazott dr. Bagdi Árpád Gyula. A Gyulai Törvényszék elnöke elmondta, Békés vármegye bíróságaira tavaly 32 894 ügy érkezett, ez valamivel elmarad az előző évihez képest. Ezek közül 6277 volt a peres ügyek száma, ami viszont több a korábbinál, itt évek óta növekedés tapasztalható. 

Alapvető elvárás egy bírósággal szemben az, hogy legalább annyi ügyet fejezzen be, mint amennyi érkezik, és hogy az elhúzódó ügyek száma ne emelkedhessen, és hogy így csökkenhessen a folyamatban lévők száma – folytatta. 2023 végén 1519 ügy volt folyamatban, ami kiváló adat.

Elvárás az is, hogy minél gyorsabban szülessenek szakszerű döntések, és egyik a másik nélkül mit sem ér, egyik véglet sem lehet célra vezető – tette hozzá dr. Bagdi Árpád Gyula. Miközben közel 33 ezer ügy érkezett, mindössze 19 peres ügy volt, amely két évnél régebbi múltra tekint vissza, öt éven túli ügy pedig immár évtizedek óta nincs. 

Nem elég csak gyorsnak lenni, a megalapozottság is fontos

A Gyulai Törvényszék elnöke hozzátette: a járásbíróságokon a büntetőügyek 58,8 százaléka fél éven; 89,7 százaléka pedig egy éven belül befejeződik. A polgári peres ügyekre is kitért: 84 százalékuk fél éven; 96,2 százalékuk pedig egy éven belül ér véget a járásbíróságokon. 

Ugyanakkor nem elég gyorsnak, megalapozottnak és szakszerűnek is kell lenni – hangsúlyozta. Járásbírósági szinten a büntetőügyek – ahol a személyi szabadság kérdéséről is dönthetnek – 70,2 százaléka első fokon jogerőre emelkedik, polgári peres ügyekben pedig ez az arány 95,8 százalék. Mindez azt jelenti, hogy az ügyfelek többsége tudomásul veszi a bíróságok döntéseit.

Teljesen megújult a Szarvasi Járásbíróság épülete

A sajtótájékoztatón beszéltek arról is, hogy Békés vármegyében 8 különálló épületben működnek a bíróságok. Folyamatosak az energetikai korszerűsítések. Jelentős beruházás volt 2023-ban a Szarvasi Járásbíróság épületének teljeskörű megújítása. A Békéscsabai Járásbíróságon is volt energetikai felújítás, többek között napelemparkot telepítettek; az Orosházi Járásbíróságon nyílászárókat cseréltek; míg a Gyulai Törvényszék épületén a födémszigetelés első üteme ért véget. A Békési Járásbíróság esetében van esély arra, hogy egy másik épületbe költözzön.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában