Közterületi rongálások

2023.03.14. 19:55

Padokat borogattak, buszmegállók üvegeit törték be vandálok Békéscsabán

Felborogatták a padokat és az asztalokat nemrég az Élővíz-csatorna mentén, a Wenckheim turista- és kerékpárút egyik pihenőhelyénél. A helyreállítás azóta megtörtént, és ennek költsége a városháza tájékoztatása szerint több mint százezer forint volt. Nem gyakran, de időnként előfordulnak hasonló rongálások a város közterületein: ellopták a kacsaszobrot, betörték a buszmegállók üvegeit, kárt tettek karácsony előtt a főtéri betlehemben.

Licska Balázs, [email protected]

2021-ben betörték több buszmegálló üvegét

Forrás: Shutterstock

– Milyen emberek azok, akik az Élővíz-csatorna mentén, az úgynevezett futófolyosó mellett telepített kerékpáros pihenőhely bútorait kiborogatták, kiszedték a földből, jelentős kárt okozva? – tette fel a kérdést, osztotta meg a rongálás hírét Opauszki Zoltán, a város tanácsnoka a minap a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy így egy örök sziszifuszi küzdelem szebbé, jobbá, élhetőbbé tenni a várost. Amikor éppen, hogy elkészül valami, rögtön tönkre teszik valakik.

A rendőrségen elmondták, március 6-án érkezett bejelentés arról, hogy a Wenckheim turista- és kerékpárút mentén padokat és asztalokat borogattak fel. A bútorok nem sérültek meg, a kár az elsődleges megállapítás szerint a helyreállítás és a tereprendezés költsége. Ehhez a városházán hozzátették, hogy a mostani ügyben ez több mint 100 ezer forintos tételt jelent. A rendőrség a történtek miatt rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt indított eljárást.

A rendőrség szerint nem gyakran, de időnként előfordulnak hasonló esetek, közterületi rongálások Békéscsabán. Például 2018 végén megrongálták és ellopták az Élővíz-csatorna mentén álló kacsaszobor egy részét. A rendőrök 48 órán belül azonosították és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit és nőt. Több mint két éve, 2021. február 16. és 18. között betörték több buszmegálló, az Élővíz-csatornán álló rendezvényhajó és egy Gyulai úti épület üvegeit. A tetemes kárt fiatalok okozták, akik csúzlival járták a várost és üvegekre céloztak. A rendőrök a bejelentés után 48 órán belül előállították az elkövetőket.

Nemrég az Élővíz-csatorna menti futófolyosónál borogattak padokat és asztalokat
Forrás: Facebook

Szarvas Péter polgármester pedig emlékeztetett: nagyjából egy éve a jaminai bányatavaknál, az elkészült madárlesnél a pihenőhelyhez frissen telepített szerszámkészletet vitték el, ráadásul a padokat és az asztalokat is. Az ügyben feljelentést tettek. A rendőrségen hozzátették, hogy a nyomozók azonosították a lopással gyanúsítható két dombiratosi férfit, ellenük folyamatban van a büntetőeljárás, és a bútorok egy részét is megtalálták náluk.

A városvezető elmondta, hogy más kerékpáros pihenőhelyeknél is megfújták vagy megrongálták a szerszámkészletet. Emellett a MÁV-sporttelepen lévő extrém sportpálya elemeit összefestették, ezt várhatóan az önkormányzatnak kell majd helyreállítania. A gördeszkások a deszkáikkal közterületi burkolatokat rongálnak, de előfordul, hogy játszóterek kerítéseiben, KRESZ-táblákban, játszóeszközökben, utcabútorokban, kukákban, illetve buszmegállókban tesznek kárt egyesek.

Hetven kamera figyeli a várost

Szarvas Péter polgármester elmondta: az önkormányzat a vagyonvédelmet térfigyelő kamerákkal, közterület-felügyelők, mezőőrök, polgárőrök bevonásával, valamint a rendőrséggel való folyamatos kapcsolat révén biztosítja. Ugyanakkor ezt lehetetlen a város minden pontján, a nap 24 órájában megtenni. Sajnálatosnak nevezte, hogy egyesek megszépült közterületeket, vagyontárgyakat rongálnak meg. Kiemelte: a közvagyon megóvása – amelynek létrehozásában jó esetben az ő adójuk is hozzájárult – a polgárok törvénytisztelő magatartásán is múlik.

Békéscsaba közterületeit jelenleg hetvennél több térfigyelő kamera figyeli. Legutóbb Pósteleken, Gerlán és a jaminai bányatavaknál telepítettek többet, de nemrég szintén számos eszközt felszereltek a Lencsési lakótelepen, Jaminában és a piac környékén is. A rendőrséggel való szoros együttműködés része az is, hogy a rendőrök indokolt esetben kikérik az önkormányzattól a berendezések felvételeit, mindez nagyban segítheti az ügyek felderítését.

A rendőrségen megerősítették, hogy a rongálások felderítését nagyban segítik a közterületi kamerák, valamint a város közterület-felügyeleti csoportja és a rendőrség közötti együttműködés. Ennek szép példája volt, amikor karácsony előtt megrongálták a főtéren felállított betlehemet. A felvételek gondos elemzésével sikerült találni olyan képsort, amelyen a feltételezett elkövetők voltak láthatók. Miután a felvételt nyilvánosságra hozták, a tettes jelentkezett is a rendőrségen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában