Vádemelés

2022.03.01. 07:00

Kizárólagos szülői felügyeletet akart, hamis kérelmet nyújtott be az orosházi férfi

Különösen jelentős polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 38 éves büntetlen előéletű orosházi férfi ellen, aki egy polgári perben hamis okiratot használt fel.

Illusztráció: Shutterstock

A férfi és élettársa Magyarországon ismerkedtek meg, de megismerkedésük után Angliába költöztek. Kapcsolatukból egy közös kiskorú gyermek született 2015-ben, majd 2017-ben kapcsolatuk megromlott, hazaköltöztek és külön utakon folytatták az életüket. Az Orosházi Járásbíróság 2018 júliusában a kiskorú gyermek feletti szülői felügyeleti jog gyakorlására az édesanyját jogosította fel, illetőleg szabályozta az apa kapcsolattartását is a gyermekkel. Az ítélet ez utóbbi részében hatályon kívül helyezésre került, majd a bíróság ítélete végül 2020. március 3-án emelkedett jogerőre.

A férfi 2020. május 7-én írásban kérelmet nyújtott be a Gyulai Járásbírósághoz, amelyben a kérelemhez csatolt, az Angol Legfelsőbb Bíróság Családjogi Osztálya által 2020. március 13-án kiállított okirat végrehajtási záradékkal ellátását kérte. Az okirat tartalma szerint a terhelt, mint kérelmező által benyújtott iratok alapján az angol bíróság arról határozott, hogy a férfi gyakorolhatja a kislány kizárólagos szülői felügyeletét és az édesanyának haladéktalanul, de legkésőbb 2020. március 20-án 14 óráig át kell adnia a gyermeket az édesapának. A Gyulai Járásbíróság végrehajtási záradékkal látta el az okiratot, amelynek alapján végrehajtási eljárás indult. Az édesanya kérelmére az Orosházi Járásbíróság a végrehajtást felfüggesztette, mert megállapítást nyert, hogy a terhelt által a Gyulai Járásbírósághoz benyújtott angol bírósági okirat hamis volt: azt nem az azon szereplő hatóság állította ki, a rajta feltüntetett ügyszám nem volt valódi, az okiraton nem szerepelt bírói aláírás és bélyegzővel sem volt ellátva, ezért a Gyulai Járásbíróság is törölte a végrehajtási záradékot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában