Frissítve

2021.08.03. 07:05

Pornográf felvétel készítésével gyanúsítanak egy gyulai férfit

Nagy erőkkel zajlik a nyomozás egy gyulai férfi ügyében, aki a gyanú szerint pornográf felvételt készített. Információink szerint a férfi korábban a Jobbik politikusa volt.

P. G.

Forrás: Shutterstock illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya – szakértők bevonásával – folytat nyomozást egy gyulai férfival szemben pornográf felvétel készítése bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A gyanúsított letartóztatásban van. Az ügyben a nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad – írja a police.hu oldal.

Frissítve:

Hírportálunk értesülései szerint a szóban forgó férfi 2019-ben a Jobbik színeiben indult a gyulai önkormányzati választáson az egyik egyéni választókerületben.

Csengeri Lajos, a Jobbik gyulai alapszervezetének elnöke elmondta, a férfi 2019-ben volt résztvevője a munkájuknak az önkormányzati választásokon.

– Azóta azonban kilépett a pártból, már korábban kilépési nyilatkozatot juttatott el hozzám, illetve az igazolványát is leadta – fogalmazott Csengeri Lajos. A Jobbik helyi elnöke 30-40 éve ismeri a férfit, és ahogy a közvéleményt, őt is megdöbbentette a rendőrségi hír. Hozzátette, amikor valaki belép az alapszervezetbe, akkor ki kell töltenie egy formanyomtatványt, amiben arról is nyilatkozni kell, hogy büntetett előéletű-e, illetve folyik-e ellene eljárás. Mindkét kérdésre nemleges volt a válasz, és utána is néztek, valóban nem volt ellene eljárás a belépéskor. Az alapszervezeti elnök hangsúlyozta, a jogerős bírósági ítéletig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában