Célbaérés

2022.07.28. 12:11

Leszállt az Airbus Gyulán: átadták a helikoptergyárat - galériával, videóval

Ünnepélyes keretek között átadták az Airbus Helicopters Hungary gyulai gyárát csütörtökön délelőtt. Palkovics László technológiai és ipari miniszter az eseményen történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy az üzem megkapta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) engedélyét a gyártáshoz. Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára pedig úgy fogalmazott: Gyulán mától nincs felemelkedés helikopter nélkül, ahogy nincs Airbus Helicopters Gyula nélkül.

P. G.

Fotó: Für Henrik

Andreas Stöckle, az Airbus Helicopters Hungary ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, szinte pontosan két évvel ezelőtt, 2020 július 17-én az Airbus Helicopters és a magyar állam közös tulajdonban álló repülőgépalkatrész-gyártó vegyesvállalatot hozott létre. Kifejtette, az azóta eltelt időszak kihívásokkal telt, hiszen a pandémia a beszerzési oldalon is éreztette a hatását, de a nehézségeken sikerült túllépni, így két évvel az aláírást követően megkezdhették a gyártást a gyulai üzemben. Szólt annak jelentőségéről, hogy a gyár múlt pénteken megkapta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) engedélyét a gyártáshoz.

A kormány is a Békés megyei régiót promotálta

Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára beszédében kitért arra, szerdai ülésén a kormány 10 pontot fogalmazott meg, hogy a recesszió idején az ország globális válságból való kilábalása biztosított legyen. Az államtitkár ezek közül a hadiipar fejlesztését, illetve a külföldi tőke beáramlásának erősítését emelte ki. Ennek kapcsán hozzátette, Gyulára Európa egyik vezető vállalata települt, és Magyarország ezúttal nem csak a helyszínt és a szakképzett munkaerőt biztosítja, hanem 30 százalékban tulajdonos is, így személyesen érdekeltek vagyunk annak sikerében. Utalt arra, hogy 2018-ban írták alá a nyilatkozatot arról, hogy az Airbus Magyarországra hozza ezt a beruházását. Az ezt követő két évben történt meg a helyszín kiválasztása, és bár az elsődleges helyszínnek nem Gyula számított, a város és a megye vezetése meggyőzte a céget, hogy Gyulán lesz a legjobb helye a fejlesztésnek. A magyar kormány is végig a Békés megyei régiót promotálta. 

„Gyulán mától nincs felemelkedés helikopter nélkül, nincs Airbus Helicopters Gyula nélkül” – hangsúlyozta az államtitkár.

Nagy precíziót igénylő alkatrészeket gyártanak

Laurent Mazoué, az Airbus Helicopters üzemelésért felelős ügyvezető alelnöke hangsúlyozta, a beruházással Magyarország az Airbus-család és az európai légiipar részévé válik. Mint kiemelte, az ország tökéletesen illeszkedik a stratégiájukba, amelynek lényege a földrajzi és kulturális közelség mellett a kiváló minőségű munka. Ezek miatt döntött az Airbus a gyulai helyszín mellett.

A 15 ezer négyzetméteres épületben nagy precíziót igénylő mechanikai komponenseket gyártanak majd, amelyeket az Airbus Helicopters típusainak dinamikus egységeiben, és a sárkányszerkezetekben használnak fel. A gyárban készült elemeket nem csak az új gyártású helikopterekbe építik be, hanem cserealkatrészként is felhasználják. Repülőgépajtókhoz is készülhetnek majd alkatrészek Gyulán.

A cég már több mint 50 embert alkalmaz, és az év végére az munkavállalók száma eléri majd a 100-at, néhány év múlva pedig a 250-et. Az alelnök elmondta, egy hosszú távú kapcsolat elején járnak, úgy tervezik, hogy hosszú távon itt maradnak. Hozzátette, az Airbus a magyarországi légierő klaszter egyik alaptagja. 

Zöld város, ahol virágzik a gazdaság

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere elmondta, a városban utoljára több mint 40 esztendővel ezelőtt, 1979-ben épült új gyárépület, a relégyár, amelyet 30 éve zártak be.

– Ezek a tények önmagukban is megmutatják a csütörtöki esemény jelentőségét városunk életében – hangsúlyozta, majd kitért arra, hogy a rendszerváltozás elhozta a szabadságot és a demokráciát, de sokáig adós maradt a gazdasági fejlődéssel.

– Gyulán is sorra zárták be az ipari üzemeket az 1990 utáni két évtizedben. A mélypont a Tejporgyár bezárása volt 2004-ben, amikor is 240 embert tettek utcára, majd az épületet lebontották, az építési hulladékot ledarálták és a zúzalékból – az egykor meghatározó üzem helyén – parkolókat építettek az egyik áruház elé. Ez egyfajta vadkapitalista Karthago volt – folytatta a gondolatot. – De mi, gyulaiak nem törődtünk bele abba, hogy Karthago sorsára jussunk. Összefogtunk, és keményen dolgoztunk, így a mélypont után fordulat jött. Hangsúlyozta, a fordulat a gyulai húsipar újjászervezése volt, amelynek érdekében összefogott a kormány, az önkormányzat és a húsipari szakma. Ezzel kezdetét vette a gyulai ipar újjáélesztése.

Hozzátette, elképzelésük olyan ipari fejlesztés volt, amely képzett szakemberek tudására épül, hiszen a tudást mindig megfizetik, a jól jövedelmező munkahelyek pedig itthon tartják a tehetséges szakembereket és a fiatalokat. Kifejtette, ennek megvalósításában támogatta őket Magyarország kormánya, és a világ egyik legismertebb és legsikeresebb légijárműipari vállalata, az Airbus a várost választotta új helikopteralkatrész-gyára felépítésének helyszínéül.

– Új időszámítás kezdete ez a gyulai gazdaság számára, ahhoz hasonló fordulópont, mint amikor Stéberl András beindította a nagyüzemi kolbászgyártást, amely ma is Gyula város egyik sikeres ágazata. S ahhoz hasonló fordulópont, mint amikor 1959-ben megnyílt a Gyulai Várfürdő, amelynek köszönhetően szállodák, panziók, apartmanok sora épült az azt követő évtizedekben és napjainkban is – folytatta a gondolatot. Mint mondta, ehhez hasonló a víziójuk az Airbus által elindított iparfejlesztéssel kapcsolatban is.

Ha a jövőbe tekintünk, lelki szemeink előtt megjelenik egy kibővített Airbus-gyár, amelyet egy jelenleginél nagyobb iparterületen beszállítók, partnerek sokasága vesz körül újabb és újabb üzemek formájában.  – A mi víziónk Gyula, a zöld város, ahol a gazdaság is virágzik – húzta alá.

Évtizedes iparfejlődés alapjait tehették le

Palkovics László technológiai és ipari miniszter elmondta, történelmi pillanat, hogy a gyár megkapta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) engedélyét a gyártáshoz, mint mondta, ilyen jogosultsággal nem sok ország rendelkezik. Kiemelte, az Airbus volt az első olyan vállalat, amely a magyar kormány megkeresésére úgy döntött, hogy azzal közösen hoz létre vegyes vállalatot a hightech területén, a repülőgépgyártás egy bizonyos szegmensében.

– Gyula szempontjából pedig azért jelentős a beruházás, mert a városban mintegy negyven éve nem történt iparfejlesztés, az Airbus gyárának megépülésével ugyanakkor megalapozhatták Gyula ipartörténetének következő évtizedeit – nyomatékosította. A miniszter az átadót követően a sajtónak adott interjújában elmondta, Debrecentől Székesfehérvárig, Miskolctól Kecskeméten át Győrig azt tapasztalták, hogy ha valahol megtelepszik egy technológiai óriás, akkor azt követik beszállítóik, követik versenytársaik.

– Várhatóan tíz év múlva Gyula ipari környezete egészen máshogyan fog kinézni – tette hozzá. A szaktárca vezetője is szólt annak jelentőségéről, hogy az állam 30 százalékos tulajdonososa a vegyes vállalatnak. Elmondta, a technológia és a tudás az Airbusnál van, de a saját részüket a beruházásban való részvétellel, illetve a külső környezet alakításával hozzáteszik. Ennek megfelelően már több mint 2 milliárd forintot fordítottak Békés megyében az oktatási környezet fejlesztésére, így megfelelő szakembereket képezhetnek, illetve az egyetemeket is ebben az irányban motiválják. A békéscsabai repülőtér fejlesztésére vonatkozó újságírói kérdésre kiemelte, felgyorsítanák a beruházást, amelynek fontos része a kifutó pálya meghosszabbítása. Az előzetes tanulmány már elkészült, most kezdenek a tervezésbe.  Körforgalom is épül majd az Airbushoz kapcsolódó útszakaszon.

Kérdésünkre kitért arra, hogy a kormány szerdán döntött arról, hogy egy céggel vegyes vállalatot alapít az Airbus-gyár szomszédságában elkészülő felületkezelő üzem működtetésére. Egy olyan társaságról van szó, amely képes a repülőgépiparban jelentkező speciális igényeket kielégíteni. Ameddig az Airbus mellett nem működik a felületkezelés, a drága szolgáltatást kívülről kell megrendelni, ezért is fontos, hogy a felületkezelőben is elkezdődhessen a munka. 

Fotó: Lehoczky Péter

Kapcsolódó cikkeink:

Helikoptert telepítettek az Airbus gyulai gyára elé

Jól halad az Airbus beköltözése Gyulán

Birtokba vette gyulai gyárát az Airbus

Hamarosan érkeznek az eszközök a gyulai Airbus-gyárba

Bemutatták a gyulai gyár első legyártott alkatrészét

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!