Kamarazene

2021.07.26. 08:41

Augusztus elején rendezik az Auer fesztivált Veszprémben

Nemzetközi zenei fesztivállal tiszteleg Veszprém városa és a Mendelssohn Kamarazenekar Auer Lipót (1845–1930) hegedűművész, a város világhírű szülöttének emléke előtt augusztus 3. és 8. között.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az idei fesztivál nyitónapja – a 140 évvel ezelőtt született Bartók Bélára emlékezve – két Bartók tematikájú hangversenyt is tartogat. Délután a veszprémi székhelyű, többszörös versenygyőztes Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar előadásában Bartók gyermekek számára komponált darabjai szólalnak meg. Az ezt követő eseményen – igazi kuriózumként – Bartók Béla és Ady Endre műveinek hatására született táncelőadást láthat a közönség a Forte Társulat tolmácsolásában, a Mendelssohn Kamarazenekar és a Lukács Miklós Cimbiózis Trió közreműködésével – közölték a szervezők az MTI-vel

A kamarazene műfajában lép színpadra a Fülei Balázs, Kováts Péter és Varga István alkotta Auer Trió, valamint a fiatal zeneakadémistákból alakult Korossy Kvartett.

A Modern reneszánsz címet viselő, Oláh Kálmán saját műveit bemutató koncerten az Oláh Kálmán Kvartett és a házigazda Mendelssohn Kamarazenekar ad hangversenyt. Szórakoztató estének ígérkezik a Barokksolistene koncertje, akik virtuóz énekes és hangszeres zenével fogják feleleveníteni a barokk kor sörözőinek hangulatát.

Auer Lipót révén rivaldafénybe kerül a hegedű, így Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész és kamarapartnere, Würtz Klára játékát is élvezhetik az érdeklődők. A fesztivál záróeseményeként pedig szintén a hegedűé lesz a főszerep, a Mendelssohn Kamarazenekar közreműködésével az improvizációival fűszerezett, különleges összeállítású koncertjeiről ismert Gilles Apap áll színpadra.

A veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar idén hetedik alkalommal rendezi meg az Auer Fesztivált a világhírű, veszprémi születésű hegedűművész és hegedűpedagógus, Auer Lipót emlékére.

A fesztivál egyik fő célja, hogy Auer szülővárosába elvigye azokat a világhírű művészeket, akik a nemzetközi koncertélet meghatározó szereplői. Emellett célja a nemzetközi zenei világ tudomására hozni, hogy az úgynevezett orosz hegedűiskola megteremtője és a 20. századi hegedűművészet egyik legmeghatározóbb pedagógus egyénisége Auer Lipót magyar volt, Veszprémben született, és itt kapta meg az egyedülállóan sikeres életútjához szükséges indító támogatást.

A fesztiválközönség az elmúlt években hallhatta már Veszprémben többek között Gidon Kremer, Maxim Vengerov, Vadim Repin, Mischa Maisky, a Borogyin Vonósnégyes, Yuri Bashmet, Kocsis Zoltán, Frankl Péter, Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás, Ránki Dezső, és a Keller Kvartett játékát.

A Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat részeként megrendezett Auer fesztivál művészeti igazgatója Kováts Péter Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!