Fenyő-gyilkosság

2024.02.08. 08:56

Gyárfás Tamást hét év fegyházra, Portik Tamást életfogytiglanra ítélték

Gyárfás Tamást hét év fegyházbüntetésre, Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Fenyő János médiavállalkozó 26 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében csütörtökön első fokon a Fővárosi Törvényszék.

MW

Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető (elöl b), valamint a másodrendű vádlott Portik Tamás (elöl j2) büntetőperük tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék épületében 2024. február 8-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Az 1990-es évek egyik leghírhedtebb leszámolásos ügyében hozott döntést az elsőfokú bíróság.

A médiavállalkozó-sportvezetőt, egykori tévés producert bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében, míg a másodrendű vádlottat felbujtóként elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek. Mindkét vádlottat tíz évre eltiltották a közügyektől.

Póta Péter bíró elmondta: Gyárfás Tamás legkorábban a kiszabott büntetés kitöltésének négyötöde után helyezhető feltételesen szabadlábra, míg Portik Tamás legkorábban húsz év múlva szabadulhat feltételesen.

Gyárfás Tamás és védője szerint a bíróság tévesen állapította meg a tényállást, illetve a felelősség kérdését, ezért fellebbezést jelentettek be. Portik Tamás és védője ugyancsak helytelen ténymegállapítás miatt elsősorban felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Az ítélet szerint Gyárfás Tamás megbízta az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert üzleti riválisa, Fenyő János megölésével. Portik Tamás megszervezte a gyilkosságot, felbérelte a feladatra az azóta számos akkori, alvilági leszámolás ügyében már szintén jogerősen elítélt szlovák Jozef Rohácot, aki 1998. február 11-én hajtotta végre a merényletet.

FENYÕ János; GYÁRFÁS Tamás; PORTIK Tamás
Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető büntetőperének tárgyalása a Fővárosi Törvényszék épületében 2024. február 8-án
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán korábban arról beszélt, hogy nincs köze Fenyő János médiavállalkozó halálához, és reménykedik, hogy ez bebizonyosodott a csaknem négy éve tartó büntetőperben – írja a vg.hu.

A Fővárosi Törvényszék eredetileg tavaly novemberben hirdetett volna ítéletet az ügyben, ám a Gyárfás Tamáshoz hasonlóan ugyancsak felbujtással vádolt Portik Tamás akkor jelezte, hogy meghatalmazott védőjével felbontotta a szerződését, az új, kirendelt védő pedig több hónapnyi felkészülési időt kért a bíróságtól, hogy érdemben elkészíthesse a perbeszédét.

Gyárfás napokkal korábban arról is beszélt, hogy szívesen állítaná, hogy ártatlan, de szerinte ez úgy hangzana, mintha védekeznie kellene. Mint mondta, sikeres üzletemberként minden vitáját kizárólag kommunikációs úton rendezte.

A Nap TV egykori producere úgy érzi, hogy nem csupán tagadta a vádakat a büntetőperben, hanem sikerült azokat tételesen megcáfolnia.

Ellentmondásos védekezés

Az indoklás szerint Gyárfásnak nem sikerült cáfolnia a vádat, védekezése tele volt ellentmondással. A bíróság bizonyítékként értékelte azokat a lefoglalt hanganyagokat, amelyek Gyárfás és Portik beszélgetéseit tartalmazza, és amelyeket utóbbi rögzített, titokban. A sokat vitatott felvételek a vádlottak állításaival szemben nem manipuláltak, ezt mindegyik szakértő egyértelműen megállapította – mondta Póta Péter.

Ezekből egyebek mellett megállapítható volt, hogy a két fél között függőségi viszony volt, a nyelvész szakértő pedig arra mutatott rá, hogy Gyárfás többször is határozottan tiltakozhatott volna a Portik Tamásnak a gyilkosságra vonatkozó utalásaira, de ezt nem tette meg. Gyárfás csak technikai manipulációt hangoztatott, tartalmit nem.

A bíróság szerint ugyanakkor Gyárfás nem véletlenül kerülte, hogy poligráfos vizsgálatnak vessék alá. Azon védekezése sem volt helytálló, hogy a gyilkosság idejére már lezárta konfliktusát Fenyővel. Ezt ugyanis a meggyilkolt médiamogul egykori munkatársai cáfolták a bíróságon.

Gyárfás Tamás állította, hogy nincs köze Fenyő halálához
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Portikkal kapcsolatban a bíró egyebek mellett arra mutatott rá, hogy ha igaz az, hogy a rendőrség kényszerítette a hangfelvételek elkészítésére, elemi érdeke lett volna a megbízók megnevezése. Emellett Portik is visszatérően emlegette, hogy a hangfelvételeket manipulálták, de egyetlen konkrétumot sem jelölt meg – derül ki a Mandiner cikkéből. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!