2009.04.20. 18:36
Viharsarki járdakörkép – van, ahol lába kelt a gyalogútnak
Helyenként balesetveszélyes, másutt megsüllyedt, és akad, ahol egyszerűen ellopták. A járdák állapota jó néhány Békés megyei településen okoz súlyos problémát.
Lopják a járdát Kevermesen
Bár Kevermesen kevés és rossz állapotú is a járdahálózat, arra mégsem számíthatott senki, hogy ellopják a „gyalogutat”. A közelmúltban azonban ez is megtörtént: a Déli utcában ismeretlen tettesek egy körülbelül huszonöt méteres szakaszon szedték fel a járdalapot. Lévai Lajos alpolgármester szerint az ellopott járda most valakinek az udvarát sármentesíti.
— Azon a részen dolgoztak a tolvajok, ahol sok a foghíjas telek, az összedőlt ház. Így a helyiek nem észlelhették a zajt — magyarázta az alpolgármester.
Kevermesen egyébként is sok a földes utca, ahol esőben szinte lehetetlen közlekedni. Ezekben az utcákban a járdák állapota is kritikán aluli. Valahol már „megette” az idő a gyalogutat.
— A rossz járdaminőséget tekintve egyértelműen a Déli és az Úttörő utca vezet, ezenkívül a művelődési ház és az óvoda közötti szakaszon is siralmas állapotok uralkodnak. A szülők ezért inkább az úton vezetik csemetéjüket a gyermekintézmény felé. — Ez rendkívül balesetveszélyes, hiszen ez a szakasz viszonylag forgalmas — hangsúlyozta az alpolgármester. A képviselő-testület idén megpróbálja „beszorítani” a költségvetésébe az érintett szakasz felújítását.
Felújítás és új szakaszok építése kellene Berényben
Mezőberény peremterületén sem elégedettek az emberek a járdákkal. — Akad olyan terület, ahol szinte fűnyíróval kellene megtisztítani a járdát a gaztól. Másutt, különösen télen, illetve esős időben csúszik a kissé megdőlt gyalogút, többen el is estek már egy-egy ilyen szakaszon — mondta lapunknak Zsibrita Pál, a lakosság egyik szószólója.
Arról is beszélt, hogy több szakaszra ráférne a felújítás, illetve új járdaépítésre lenne szükség. Példaként említette a Kereki és a Szénáskert utcát. — A városközpont mellett a peremterületekre is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, itt is emberek élnek — ecsetelte.
Cservenák Pál Miklós polgármester az elhangzottakra reagálva elmondta, jelenleg is készül Mezőberény új járdafelújítási terve. A dokumentum elkészítése során felmérik majd a gyalogutak állapotát, s ezután, a források függvényében kezdődhetnek meg a munkálatok egyes kritikus szakaszokon. A polgármester emlékeztetett arra, hogy tavaly három utcának jutott jelentős járdafejlesztés.
Csabán hatéves járdafelújítási program kezdődött
Békéscsabán szintén tavaly kezdődött el egy hatéves járdafelújítási program. A megyeszékhely évente 200 milliót különít el a város járdáinak átépítésére és felújítására. Vantara Gyula polgármester elmondta, hogy tavaly összesen 64 szakaszon, csaknem 22 ezer 300 négyzetméternyi járdát építettek át a városban.
Nyolcvan százalékban aszfaltozott szakaszok épültek, 1—1,2 méter szélességben, a fennmaradó 20 százalékot felújították. Idén szeptembertől 24 ezer négyzetméter felületen, 61 utcaszakaszt érintenek munkálatok. A napokban egy másik program keretében pedig 14 millió forintból új járdalapos szakaszok épülnek.
A telefonkábel keresztbe tett a ladányiaknak
— Az önkormányzatnál mi is rengeteg bejelentést kapunk a gyalogutakkal kapcsolatban — mondta dr. Pelcsinszki Boleszláv, Körösladány polgármestere.
A település „extra” problémával is küzd, a járdák mellett korábban több helyen telefonkábelt fektettek le, ettől az utak megsüllyedtek. Néhol cudar álllapotban vannak az autóbejárókkal keresztezett részek is. Utóbbi esetek külön kategóriába tartoznak.
— Közmunkásaink folyamatosan dolgoznak a gyalogjárók felújításán. Ezenkívül pályázati támogatással összesen három kilométernyi járda újult és újul meg a városban. Az Arany János és a Tüköry utcán, illetve a Szeghalmi úton már elkészült a fejlesztés, de a Hunyadi, a Batthyány, a Jókai, a Bartók és a Mező Imre utcát is érinti a beruházás.