2024.05.19. 16:22
Főzz és Segíts!: kétszer egymillió forinttal segítettek – galériával, videóval
A Gyulán megtartott III. Főzz és Segíts! elnevezésű jótékonysági gasztronómiai program kóstoltatás előtti záróakkordjaként egymillió-egymillió forintos adománylevelet adtak át a Kádas György Alapítvány, illetve a „Hatodik Érzék” a Fogyatékkal Élőkért Egyesület számára.
A csapatok mindegyike egyenként 50 ezer forintos nevezési díjjal támogatta a szervezetek működését, amelyet Bora Imre fesztiváligazgató, illetve a Bora Kft. kiegészített, így egymillió-egymillió forintos adománylevelet nyújtottak át az alapítványnak és az egyesületnek. A Gyulai Pálinkafesztivál keretében vasárnap megtartott Főzz és Segíts! idei eseményén a 37 csapat hungarikum gyulai kolbászból és hazai, Békés vármegyei alapanyagokból készítettek paprikás krumplit.
Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkár, a rendezvény fővédnöke értékelő beszédében elmondta, a Főzz és Segíts! programján nagyon jó volt érezni, hogy a résztvevő csapatok nem kipipáltak egy feladatot, hanem közösségben, együtt, közösen segíteni akartak.
Főzz és Segíts! – közösen élték meg a jótékonysági eseményt
– A kultúrát nem fogyasztani kell, hanem megélni, közösen énekelni, zenélni, táncolni, illetve főzni – emelte ki az államtitkár. Hozzátette, vasárnap közösen élték meg a jótékonysági eseményt, és – hangsúlyozta – nagyon fontos, hogy tartsák meg a jövőben is a közösségeket.
– Minél több településen ilyen közösségi alkalmakra van szükség – fogalmazott.
Kozsuch Kornél, a NAK Békés vármegyei elnöke nagyon fontosnak nevezte, hogy a Békés vármegyében megtermelt alapanyagokból hagyományosan elkészített ételeket minden szinten népszerűsítsék.
Főzz és Segíts!: kétszer egymillió forinttal segítettek
Fotók: Kiss Zoltán– Nagyon lényeges, hogy egy-egy, a vasárnapihoz hasonló jótékonysági rendezvényen ezekből az alapanyagokból főzzünk, és ezzel is segítsük a rászorulókat – folytatta a gondolatot. – A gazdatársaknak fontos, hogy a Magyarok kenyere program mellett más jótékonysági kezdeményezésekben is részt vegyenek. Felemelő érzés, hogy az alapanyagokból a csapatok kiváló ételeket készítettek, amelyeket együtt fogyaszthattak el.
A Főzz és Segíts! elnevezésű jótékonysági programot dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja kezdeményezésére hívták életre.