Détári Lajos: Szerintem nagyágyúk idő előtt utaznak haza Katarból

Az egykori világválogatott játékos, Détári Lajos úgy látja, a történtek eddig őt igazolják, a katari világbajnokságon nagyon sok minden úgy történik, ahogyan ő előtte gondolta. A Magyar Nemzetnek elmondta, melyik válogatott okozott számára csalódást, melyik kellemes meglepetést, és azt is elárulta, hogy mit vár a folytatástól.

Détári Lajos eddig jó jósnak bizonyult Fotó: Máthé Zoltán

Détári Lajos a világbajnokság előtt elmondta a Magyar Nemzetnek, hogy furcsa világbajnokságra számít, és négy nap elteltével igazolva is látja a szavait. Komoly favoritok kaptak hatalmasa pofonokat, esélytelennek ítélt válogatottak nyújtottak kiemelkedőt és törtek borsot futballban nagyhatalmaknak számító országok orra alá – írja a magyarnemzet.hu.

– Vegyesek az érzéseim az eddig meccsekre visszagondolva, hiszen egyes csapatok csalódást okoztak, mások pedig kellemes meglepetést – kezdte az értékelést az egykori világválogatott futballista. – Bár az angolok nagyon simán győzték le Iránt, az első góljukig nem győztek meg, utána viszont nagyszerűen játszottak. Nem tudom, meddig jutnak el, de leírni őket egyáltalán nem szabad, ne felejtsük el, a játékosaik a világ legerősebb bajnokságában, a Premier League-ben edződnek. Franciaország és Spanyolország viszont egyértelműen igazolták, hogy az esélyesek közé tartoznak.

A csalódást okozó csapatokat nem nehéz kitalálni, hiszen Németország Japántól, Argentína Szaúd-Arábiától szenvedett igen kínos vereséget, de Détári Lajos ide sorolja Belgiumot is.

– A belgák ugyan nyertek Kanada ellen, ám roppant nyögvenyelős siker volt ez, én sokkal többet vártam tőlük. Ami pedig a németeket és az argentinokat illeti, az igaz, hogy a nagy csapatok sokszor nem a torna elejére időzítik a csúcsformát, de ettől még legalább egy döntetlent illik hozni az ilyen kaliberű csapatok ellen, a vereség nem fér bele. Ne felejtsük el, hogy Németország vasárnap a spanyolokkal játszik, és ha megint kikap, könnyen kieshet a világbajnokságról!

Japán nagy meglepetést okozva győzte le a németeket Fotó: Adrian Dennis

A világbajnokságot felvezető interjúban Détári Lajos azt is kifejtette, hogy a szerényebb képességű játékosokból álló csapatok képesek lehetnek megfojtani a klasszisokat is, ha szervezettek és fizikálisan tökéletesen felkészítettek, és szerinte eddig ez így van Katarban.

– A japán és a szaúdi válogatottban nincsenek nagy egyéniségek, de igaz ez például Kanadára is, ám csapatként nagyszerűen működnek, a játékosok egymásért képesek küzdeni, fegyelmezettek, bírják a tempót az elsőtől az utolsó percig, és ez elegendő is volt a sikerhez, illetve Kanada esetében a belgák életének a megkeserítéséhez. Persze, biztos vagyok benne, hogy a fák ezúttal sem nőnek az égig, sem Szaúd-Arábia, sem Japán nem lesz világbajnok, de ezzel a teljesítménnyel a tizenhatba vagy akár a nyolcba is eljuthat, ami azt jelenti, hogy nagyágyúk viszont idő előtt utazhatnak majd haza Katarból. Szerintem jót tesz nekünk, szurkolóknak, hogy a világbajnokság eddig kiszámíthatatlan. Nagyon kíváncsi vagyok a nagy favoritnak kikiáltott brazilok bemutatkozására csütörtökön este, majd a második csoportkörben kimondottan izgalmas összecsapásokat várok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában