képvadászat

2018.09.04. 16:00

Nácik által elrabolt festményt kapnak vissza az örökösök

Egy nácik által elrabolt Oscar Kokoschka-festményt ad át az egykori tulajdonos örököseinek egy svéd múzeum – írta keddi közleményében a múzeum és az örökösök ügyvédje.

Az 1910-ben festett, Joseph de Montesquiou-Fezensac márkit ábrázoló portré Alfred Flechtheim műgyűjtő és galériatulajdonosé volt, aki 1933-ban, nem sokkal Hitler hatalomra jutása után menekült el Németországból. Galériáját és magángyűjteményét később a nácik lefoglalták, Flechtheim Londonban halt meg 1937-ben.

A stockhomi Moderna Museet (Modern Múzeum) vezetője, Daniel Birnbaum szerint a galériatulajdonos a náci terror első áldozatainak egyike volt, a múzeum pedig egyetért azzal, hogy a képet a nácik által elrabolt műalkotások sorsáról szóló washingtoni alapelvek értelmében át kell adni az örökösöknek – áll a közleményben.

A múzeum megtalálta a dokumentumokat, melyek szerint a Kokoschka-portrét az 1920-as években eladásra kínálta a Flechtheim-galéria. A képtár egy korábbi alkalmazottja, aki a nemzetiszocialista párt tagja volt, a tulajdonos emigrációja után eladta a festményt. A portrét egy másik svéd múzeum vásárolta meg 1934-ben.

Birnbaum megköszönte a Flechtheim család munkáját, amely segített fényt deríteni a „legsötétebb idők” német-svéd kapcsolataira.

Michael Hulton, az egyik örökös néhai nagybátyja jogai elismertetésének szentelte az életét és megköszönte, hogy a múzeum „fenntartások nélkül” visszaadja a képet.

A stockholmi múzeum nem tette közzé, mikor juttatja vissza a portrét.

A Flechtheim-galériáé volt a Weimari Köztársaság egyik legjelentősebb avantgárd gyűjteménye. Az örökösök több intézménytől is visszaigénylik a hajdani kollekció darabjait: Köln városa 2013-ban adott vissza egy Kokoschka-festményt, egy Juan Fris-alkotást évek óta kérnek az Észak-Rajna-Vesztfáliai Műgyűjteménytől.

Borítókép: a Joseph de Montesquiou-Fezensac márkit ábrázoló portré

Forrás: Flickr

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában