2018.08.27. 11:20
Miért hozta lázba a tudósokat egy apró fénypont?
Bármilyen hihetetlen, segíthet megérteni, hogyan alakult ki a világ, amelyben élünk.
Már megszokhattuk, hogy a tudomány képviselőit gyakran olyan olyan dolgok is képesek lázba hozni, amelyek láttán az egyszerű embernek a homlokára szalad a szemöldöke. Egy kis magyarázat után aztán világossá válik, hogy sokszor tényleg nagy horderejű dologról van szó.
Nos, egy nemrég napvilágot látott pixeles, fekete-fehér fénykép éppen ilyen. Az ugyanis, ha elsőre nem is egyértelmű (sőt, sokadszorra sem...), egy aszteroidát ábrázol, méghozzá a Bennut, és az OSIRIS-REx nevű űrszonda készítette. Hogy mindez miért különleges? Azért, mert a szonda nagyjából két évvel ezelőtt indult útjára, de csak augusztus közepén került látótávolságba úti céljához. Az első öt képet augusztus 17-én készítette 2,18 millió kilométerre a mintegy 500 méter átmérőjű égitesttől – mondta Dante Lauretta, az Arizonai Egyetem kutatója pénteken.
„Tudom, hogy a Bennu csak egy halvány fénypont a képeken, de nekünk, akik éveken át dolgoztunk azért, hogy ezek a fotók elkészülhessenek, igen sokat jelent, egy nagyszabású tudományos expedíció kezdetét képviseli”
- tette hozzá.

/ AFP PHOTO / NASA
A tervek szerint az OSIRIS-REx az év utolsó napján áll a Bennu körüli pályára, ezután felvételeket készít a kisbolygó felszínéről és feltérképezi azt, hogy a szakemberek jobban megértsék annak kémiai és ásványi összetételét, valamint kiválasztja azt a helyszínt, ahol mintát fog venni.
A napenergiával működő űreszköz 2020 júliusában fogja három másodpercre megközelíteni az aszteroida felszínét, és egy robotkar segítségével megpróbál legalább 60 gramm kőzettörmeléket begyűjteni. Az űrszonda 2021 márciusában hagyja el a Bennu térségét, hogy 2023 szeptemberében a kőzetmintákat szállító kapszulája hatmilliárd kilométeres űrutazás után visszatérjen a Földre.

Az amerikai űrkutatási hivatal szerint
a Bennu kőzeteinek elemzése segítheti a tudósokat abban, hogy jobban megértsék a naprendszer több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulását.
A kutatók a kisbolygó pontos útvonalát is meg akarják határozni, hogy választ kapjanak arra, mekkora az esélye annak, hogy a kisbolygó 2182-ben a Föld közelében haladva összeütközik bolygónkkal.
Az 500 méter átmérőjű Bennu kisbolygó minden hatodik évben elhalad a Föld mellett, mivel a bolygónkhoz hasonló távolságban kering a Nap körül.
Borítókép: Shutterstock / Stokkete