2019.11.18. 06:55
Próbálja a tanítványait jó irányba terelgetni a békéscsabai pedagógus
Perényi László neve elválaszthatatlan a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumtól, ahol alapítóként 32 éve dolgozik testnevelő tanárként. A kora reggeli edzéseket bevezető pedagógus a közelmúltban megkapta a „Békéscsabai Ifjúságáért” kitüntetést. Ebből az apropóból választottuk a hét emberének.
20191112 Békéscsaba A Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium testnevelő tanára, a Belvárosi DSK és a Békéscsabai Előre Női Kézilabda SE utánpótlás csapatainak edzője, Perényi László Fotó: Lehoczky Péter LP Békés Megyei Hírlap
Fotó: Lehoczky Péter
– Két éven belül két komoly elismerést is kapott, előbb a Németh László-díjat, majd a „Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetést.
– Tettem a dolgomat – mondta szerényen Perényi László. – Akkor szereztem tudomást arról, hogy megkaphatom az elismerést, amikor a Bíró Csaba vezette Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság a közgyűlés elé terjesztette a javaslatot. Egészen addig nem is sejtettem, hogy ilyen elismerést kaphatok. Ráadásul a díjat a Garabonciás Napok keretében vehettem át, ahol az a Kádár Kende nyert, akinek én vagyok az osztályfőnöke.
– Honnan a sport iránti szeretet? Miért választotta a pedagógusi pályát?
– Pedagógus családból származom, édesapám tanárként, édesanyám óvónőként dolgozott. Szüleim mindig azt mondták, hogy ne legyek tanár, mert az szegény ember marad. A díjátadón mondtam is, hogy meg nem gazdagodtam belőle, viszont ezekért a percekért érdemes pedagógusnak lenni.
– Három évtizede volt nehezebb megszerettetni a diákokkal a sport, a mozgás örömét, vagy manapság?
– Mindig vannak ügyes és tehetséges gyerekek, akik szerettek mozogni, sportolni. Folyamatosan járnak hozzám edzésre fiúk, lányok egyaránt. Olyanok is, akik a későbbi életükben nem sportolóként tevékenykednek, de a mozgás iránti szeretetük alapjait itt kapták meg az iskolában. Manapság is jönnek, pedig sokkal több hatás éri őket. Régebben szinte csak a kézilabda és a labdarúgás létezett, viszont az elmúlt időszakban számtalan új sportág, mozgásforma jelent meg.
– Amikor leül megnézni egy kézilabda-mérkőzést, és ott látja a pályán egykori tanítványait, akkor milyen érzés keríti hatalmába?
– Nagyon nagy büszkeséget érzek. A ma is aktívak közül a válogatott Bartucz Lacika a Belvárban tanult, a Belvárosi DSK-ban sportolt Zdolik Bence, Szöllősi Szabolcs, vagy említhetném dr. Czina Józsefet, de az NB I.-ben is bemutatkozó, Czegle Pétert, Albrecht Zalánt, Unyatinszki Tamást, vagy a korosztályos válogatottságig jutó Vlcskó Bencét, Vidovenyecz Tamást, Szabó Szabolcsot. A belvárosi iskolában nagyon sok tehetséges gyerek járt, de ide elsősorban tanulni jöttek. Közülük sokan nem azért nem lettek NB I.-es játékosok, mert tehetségtelenek voltak, hanem mert a civil életre készültek és ma már jogászi, a közgazdászi, vagy az orvosi pályán dolgoznak. Az előrés tanítványaim közül Cifra Anita, Such Nelli, Walfisch Mercédesz, Gávai Szonja, Futaki Hajnalka, Kovács Anett a felnőtt válogatottságig vagy kerettagságig jutott, sokan – elnézést, ha valaki kimarad – Petrovszki Kata, Hajduch Csenge, Tóth Sára és Mistina Kitty és Diószegi Nikolett pedig az NB I.-ig.
– Aki nem ismeri közelről és csak a kézilabda-mérkőzéseken látja edzőként meccselni, egy szigorú embert lát, viszont a diákjai, a játékosai is „Aranyszívű Laci bácsinak” hívják.
– A „rosszindulatú” kollégáim azt terjesztik, hogy ezt én találtam ki magamról – neveti el magát. – Kihasználják az aranyszívemet, kicsit engedékenyebb lettem. Próbálok a diákok között lenni, a szünetekben sokat beszélgetni velük. A sportolókkal pedig sokat utazunk, a sok együtt eltöltött idő miatt törvényszerűen kialakul egy személyesebb kapcsolat.
– Egy tanárnak, edzőnek lehetnek olyan diákjai, akiknek kiemelt figyelmet szentel?
– Lehet, hogy vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy mások több figyelmet kapnak, de ilyen szándékom csak abban az esetben van, ha személyes problémája van a tanítványomnak és segítségre van szüksége. Viszont azt is lehet látni, hogy ki az, akinek átlagon felüliek az adottságai, ő az, aki nagyon sokra viheti. Mondják, azt a lovat ütik, aki húz. Ezeket a tanítványokat próbáljuk munkatársaimmal a tehetségüknek megfelelő irányba terelgetni. Fontosnak tartom elmondani, hogy első a tanulás, majd azután jön a sport, mert sajnos bármikor jöhet egy sérülés.
– Létezik az iskolán, a sporton, a kézilabdán kívüli világ Perényi László számára?
– Az a szerencsém, hogy azt szeretem, amit csinálok. Iskola, tanítás és sport. Hála Istennek, hogy élnek a szüleim, van három unokám, velük próbálok több időt eltölteni. Járok rendszeresen spinningelni, sokat kerékpározom, igyekszem magam karbantartani, és ezzel jó példát is mutatni a jövő nemzedékének.
Több mint négy évtizede a pályán
Az 1958-ban született Perényi László képesítés nélküli pedagógusként, utazó testnevelő tanárként, Túrkeve alsó tagozatos körzeteiben kezdte el a pályáját 18 évesen. Tanított, miközben elkezdte a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát.
Az elmúlt több mint 40 év alatt közel 30 csapattal dolgozott együtt. Egykori játékosai közül 13 korosztályos és felnőtt válogatott tag, 21 NB I-es játékos, valamint 16 testnevelő tanár vagy kézilabda edző került ki.
Feleségével együtt az 1987-ben induló Belvárosi Általános Iskola alapító pedagógusa.
Edzőként a Svanda László elnök által vezetett Belvárosi DSK-ban és a Békéscsabai Előre NKSE-ben is dolgozik. Két gyermeke és három unokája van.