Futóbolondok

Unom, amikor odakiabálnak, hogy „fuss, Forest, fuss!”, unom, amikor a mellettem elhaladó tragacsból mutogatnak, hogy mennyi eszem van vagy éppen nincs. Unom, amikor csilingelnek a biciklisek, hogy miért a kerékpárutat koptatom, mikor van járda is. Unom, hogy a kutyák állandóan megijesztenek azzal, hogy nekiugranak a kerítésnek. Unom, hogy futóbolondnak néznek azért, mert magamtól, saját elhatározásomból futok.

Diákként a testnevelés órák leginkább utált része volt számomra a bemelegítés, a futás. Aztán, évekkel később, amikor nem mertem belenézni a tükörbe és ráállni a mérlegre, azt mondtam, muszáj mozogni. Azt hiszem, mindenki számára eljön az az idő, amikor eljut erre az elhatározásra: valakinél fiatal, valakinél közép-, valakinél idős korban, valakinél kellő időben, valakinél túl későn.

Míg évtizedekkel ezelőtt az emberek rendszeresen kapáltak, ástak; sokan ma legfeljebb a monitor előtt, a billentyűzetet verve a betűket gereblyézik. Békéscsaba honlapján van egy dokumentum, miszerint a magyarok több mint fele a fizikai aktivitást tekintve passzívan dolgozik, ülve vagy állva. A békéscsabai járásban is megfigyelhető tendencia, hogy ahogy idősödik az ember, úgy mozog egyre kevesebbet, a válaszadók mintegy 40 százaléka az időhiányt hozza fel ennek okaként.

Az ajánlások szerint elég lenne átlagosan napi 20-25 perc ahhoz, hogy a mozgás előnyei érvényesülhessenek. Hogy ez miért fontos? A keringési rendszer betegségei vezető haláloknak számítanak, és ahogy a vármegyeháza honlapján írták, a betegségcsoport jelentősége azért is kiemelt, mert kialakulásának kockázata és kimenetele is elsődleges megelőzéssel befolyásolható: megfelelő életvitellel, közte fizikai aktivitással. Érdemes időben lépni, és nem bolondozni.