Garabonciás

Bajnokokat idéző karatemozdulattal rúgta le a srác a padon hagyott sörösüveget, amely messzire repült a Kossuth téren; mire egyik társa szólt neki, hogy ezt talán nem kellett volna: hiszen lehet, hogy volt még benne néhány korty. Azokban az üvegekben és dobozokban biztosan nem maradt egy csepp sem, amelyek összevissza hevertek az Árpád fejedelem téren, a kondiparknál, miközben tényleg pár lépésnyire ott volt egy kuka.

Ez is a mellékterméke a Csabai Garabonciás Napoknak. Szükséges kelléknek nem nevezem, de tisztában kell lenni, hogy ez is hozzátartozik a fesztiválhoz – mint minden rendezvényhez, függetlenül attól, hogy az most középiskolásoknak, esetleg más korosztálynak szól. Hasonló a jelenség ahhoz, mint ami a futballmeccseken fordul elő: akad pár renitens. Nem szabad azonban a kisebbség alapján megítélni a nagy egészet.

Érdemes inkább arról beszélni, hogy mi mindent csináltak a fiatalok az elmúlt napokban Békéscsabán. Óriási hangulatot teremtettek a fáklyás felvonuláson, aztán megtöltötték élettel a főteret. De volt, hogy sportvetélkedőkön mérték össze tudásukat. Ténylegesen is tettek a városért, az elődökért azzal, hogy jeles csabaiak elhanyagolt sírhelyeit és azok környezetét felújították. Az pedig, ahogy a tömeg ellenére a zárórendezvényen viselkedtek, példaértékű lehet minden fesztivál számára.

Bár mindenki a saját csapatának szurkolt, tudott ténylegesen is örülni a másik sikerének. Hatalmas közhely, de tényleg igaz: lett három győztes, egy diákpolgármester és két diák-alpolgármester, de a Garabonciás napokkal igazából minden fiatal nyert, mert életre szóló élményt szerzett. És ehhez az a pár korty sör sem kellett, amely a Kossuth téri palackban maradt.