Sport

2008.08.11. 18:31

Böczögő Dorinát is a doppinglaborba invitálták

Hat magyar olimpikonnál jelentkeztek a doppingellenőrök vasárnap Pekingben. Tállay András, az egészségügyi csoport vezetőjének a mob.hu-n olvasható beszámolója szerint Böczögő Dorinát is a doppinglaborba invitálták.

MTI

Pars Krisztián kalapácsvetőt, Máté Gábor és Fazekas Róbert diszkoszvetőket, Kiss Gergely vízilabdázót és a 400 m vegyesen ezüstérmes úszót, Cseh Lászlót is vizsgálták.

A magyar delegáció első pekingi érmesét pekingi tartózkodása alatt már másodszor ellenőrizték, ami nem meglepő, hiszen korábbi bejelentés szerint a játékok bezárásáig összesen 4500 vizsgálatot fognak elvégezni. Minden versenyszámban a dobogósokat, valamint egy kisorsolt versenyzőt ellenőriznek.

Tállay András főorvos azt is elmondta, hogy az olimpiai faluban tartózkodó csapat tagjai közül csak néhányan panaszkodnak kisebb meghűlésre, elsősorban a légkondicionáló túlzott használata miatt.

Az egyedüli komolyabb sérült, illetve beteg Hatos Gábor szabadfogású birkózó. Korábbi fülsérülését, amely elfertőződött, megfelelő kezelésben részesítették, és a laboratóriumi vizsgálat eredménye alapján határoznak arról, hogy mikor folytathat teljes értékű edzéseket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!