Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Ezekről a kérdésekről egyeztetett a magyar és a szlovák államfő

A magyar államfő először találkozott az elnöki tisztséget egy hónapja betöltő kollégájával.

Klímavédelmi, energetikai és migrációs kérdésekről folytatott megbeszéléseket Áder János köztársasági elnök és Zuzana Caputová, a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön Budapesten, a Sándor-palotában.

Áder János a találkozó után tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, egyetértettek abban, hogy az emberiség a klímavédelem területén az utolsó órában van.

„Legfőképp azért, hogy a következő generációknak ne okozzunk megoldhatatlan problémát”

– mondta.

A magyar köztársasági elnök kitért arra is, hogy a vízbázisok megőrzése legalább olyan fontos, mint a klímavédelem. Nagy figyelemmel kíséri azt a Szlovákiában fél éve hatályba lépett törvényt, amely alkotmányos védelmet biztosít az ottani vízbázisnak – tette hozzá.

Kiemelte, szintén megegyezett az álláspontjuk arról, hogy mindegyik országnak önállóan kell meghatároznia az energiapolitikáját, az atomenergia pedig nélkülözhetetlen a klímavédelmi célok teljesítéséhez.

A magyar államfő tájékoztatása alapján a migráció kérdésében egyetértettek abban, hogy Európa külső határait meg kell védeni, a kötelező kvóta pedig helytelen, nem támogatható.

Áder János közölte, mindketten úgy vélik, a migráció ügyében a prevenció a legfontosabb, vagyis az, ha megelőzik a migráció kialakulásának okait.

Ehhez a támogatásokat, segélyeket azokra a helyekre kell eljuttatni, ahol a rászorulók vannak, és így ők nem kelnek majd útra – fejtette ki.

Megjegyezte, azokon a területeken, „ahol a baj már megtörtént” – így például a hosszú ideje polgárháború sújtotta Szíriában -, a károk elhárítására van szükség. Ez pedig csak széles körű nemzetközi összefogással lehet sikeres, az Európai Unió mellett más országoknak is hozzá kell járulniuk a helyreállításhoz – tette hozzá.

Zuzana Caputová elmondta, kampányában tett ígéretéhez híven országa valamennyi lakosának, így a 450 ezer magát magyarnak valló szlovákiai polgárnak is elnöke kíván lenni. Úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy „az a liberális demokrácia, amely mindenkinek garantálja a jogegyenlőséget, a kisebbségek védelmének is a leghatékonyabb eszköze”.

A szlovák államfő kitért arra is, hogy a visegrádi négyek együttműködésének akkor lehet értelme, ha nem elégednek meg regionális érdekek védelmével, hanem megjelenítenek olyan értékeket is, mint a jogállamiság, a demokrácia és a szabadság. Azért is fontos ez, hogy „ne úgy tekintsenek ránk, mint akik az Európai Uniót meggyengítik, illetve bomlasztják” – mondta.

Zuzana Caputová elmondta, az együttműködés egyik legígéretesebb gyakorlati lehetőségét az ipari automatizáció és a robotizáció területén látja, amelynek Európa számára is pozitív hozadéka lehet.

A szlovák köztársasági elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Európai Unió vezetői közül első alkalommal nem kerül ki senki a visegrádi országokból. Ezen országokat biztosan összekapcsolja, hogy polgáraik kedvezően értékelik az uniós tagságot – mondta.

Hangsúlyozta továbbá, amennyiben Szlovákia dolgai mostanában jól alakulnak, az jelentős mértékben az európai integrációnak köszönhető és nem a „kizárólagos nemzetállamisághoz” történő visszatérésnek.

Zuzana Caputová közölte, délután Orbán Viktor miniszterelnökkel folytat tárgyalásokat, majd fejet hajt Göncz Árpád egykori köztársasági elnök sírja előtt. A volt államfőről azt mondta, olyan ember volt, aki megtestesítette a szabadság és a demokrácia értékeit.

A szlovák államfő kérdésre válaszolva üdvözölte, hogy a német Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság új elnöke.

Áder János ugyanerről azt mondta, teljes mellszélességgel támogatni tudja a bizottság új vezetőjét, amennyiben Magyarországnak és Szlovákiának is segítséget nyújt az atomerőművi kapacitások bővítéséhez, az ezt ellenző Ausztriával szemben.

A magyar köztársasági elnök hangsúlyozta, Magyarország biztosan teljesíteni fogja 2030-ra tett klímavállalásait. Emellett reális várakozás az is, hogy a magyar villamosáram-termelés több mint 90 százaléka széndioxid-mentessé válik erre az időpontra, amennyiben elkészül a két új paksi atomreaktorblokk és a naperőművi kapacitások évenkénti megduplázódása is folytatódik – tette hozzá.

Zuzana Caputová megjegyezte, Szlovákia felvállalta a klímasemlegesség elérését 2050-ig, továbbá arra is ígéretet tett, hogy 2023-ig leállítja a szén bárminemű felhasználását.

Áder János újabb kérdésre rendkívül baráti hangulatúnak nevezte a találkozót, majd elmondta, lehet, hogy a jövőben lesznek véleménykülönbségek szlovák kollégájával, de ez biztosan nem fogja ellehetetleníteni a kétoldalú, illetve a visegrádi együttműködést.

Hasonlóan vélekedett erről Zuzana Caputová is, hangsúlyozva, partnerek között természetes, sőt kívánatos is a vélemények különbözősége. Kölcsönös tisztelet mellett azonban az eltérő álláspontok nem lehetnek az együttműködés akadályai – tette hozzá.

Zuzana Caputová az erre vonatkozó kérdésre reagálva hazugságnak nevezte azokat a magyar sajtóban megjelent állításokat, hogy Soros György ügynöke lenne.

Borítókép: Zuzana Caputová szlovák elnök és Áder János köztársasági elnök kezet fog a Sándor-palotában tartott sajtótájékoztatójukon 2019. július 11-én

Hozzászólások

Törökellenes szövetség
A kurdok megállapodtak a szíriai csapatok telepítéséről
önkormányzati választások 2019 / 2 órája
Biztos kormánypárti többség a megyei közgyűlésben
A Fidesz Békés megyei választmánya értékelte a vasárnapi önkormányzati választást.
Gyász
"Mint egy gyertyaláng, lobban el az élet, Mint egy gyors folyó, rohannak az évek. A múltba visszanézve valami nagyon fáj, Valakit keresni, aki nincs már." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló szeretettel emlékezünk Ladnai Sándorné szül. Bosnyák Eszter halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Frisnyicz Andrásné szül. Kocsis Etelka békéscsabai lakos 89 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 15-én 14 órakor lesz a mezőmegyeri köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér.” GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Német Lajosné szül. Balogh Ilona békéscsabai lakos 67 éves korában csendesen megpihent. Búcsúztatása 2019. október 16-án 10 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Baukó György gazdálkodó békéscsabai lakos 61 éves korában elhunyt. Szeretett férjem, édesapánk, nagyapám temetése 2019. október 14-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Hálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gyengéné Verik Mária Magdolna újkígyósi lakos türelemmel viselt hosszú betegség után 2019. október 3-án elhunyt. Drága halottunkat 2019. október 18-án 11 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Életed úgy múlt el, mint egy pillanat, De emléked szívünkben örökre megmarad." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Such János halálának 20. évfordulóján. Szerető családja.
"Szomorú az út, mely sírodhoz vezet. Már 3 éve nem láthatunk és nem beszélhetünk Veled. Az idő múlása nem hoz enyhülést, mert a fájdalmat elviselni egy élet is kevés. Egy váratlan percben életed véget ért, mint vihar a rózsát, a halál tépte szét. Egy fénykép, mely őrzi emléked, s egy út, mely elvette életed. A hiányod kegyetlen, nem pótol semmi sem." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló szeretettel emlékezünk Forgács István halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
"Olyan szomorú, mikor üres lesz szívünk, S el kell temetni, akit igazán szeretünk." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Gömöri Zsuzsanna és Magyari Csaba haláluk 19. évfordulóján. Hiányotok örökké fáj. Szerető családjaid: Gömöri család, Szegfű mama, testvéreitek, barátaitok.
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Özv. Balázsházi Józsefné szül. Köteles Ilona gerlai lakos 90. éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 11-én pénteken 14 órakor a gerlai temetőben lesz. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Miklya Pál békéscsabai lakos 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. október 14-én 12 órakor lesz a békéscsabai Tabáni evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, aki utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
„Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér.” GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Béres Györgyné szül. Mihályik Zsófia (volt Démász dolgozó) békéscsabai lakos 86 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 11-én 13 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
„Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él.” GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Lovas Imre békéscsabai lakos 2019. október 6-án, 85 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 10-én 11 órakor lesz a mezőmegyeri köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Pintér Gyula halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk Petró Istvánné szül. Benke Mária Békéscsaba, Dózsa György úti lakos életének 91. évében csendesen megpihent. Lelki üdvéért engesztelő szentmise 2019. október 10-én 11 óra 30 perckor lesz a békéscsabai Belvárosi Katolikus Nagytemplomban. Hamvait október 10-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. Kérjük a végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Palyusik Mária békéscsabai lakos 2019. szeptember 29-én, 63 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 14-én 14 óra 30 perckor lesz a békéscsabai Berényi úti evangélikus temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Dr. Szabó László állatorvos, békési lakos 2019. október 1-én 72 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 09-én 14 órakor lesz a békési Rózsa temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Petrovszki Jánosné szül. Petrovszki Judit békéscsabai lakos 83 éves korában hosszan tartó küzdelem után elhunyt. Temetése 2019. október 9-én 11 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Domokos Béláné szül. Kiss Ilona békéscsabai lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 8-án 14 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy párom, édesapánk, nagyapánk, szeretett Jani bácsink Valach János a volt Szabadság Tsz nyugdíjasa békéscsabai lakos 2019. szeptember 26-án, 80 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2019. október 11-én 15 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk Petró Jánosné szül. Benke Mária Békéscsaba, Dózsa Gy. úti lakos életének 91. évében csendesen megpihent. Lelki üdvéért engesztelő szentmise 2019. október 10-én 11 óra 30 perckor lesz a békéscsabai Belvárosi Katolikus Nagytemplomban. Hamvait október 10-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. Kérjük a végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
nyílt csata / 3 órája
Orbán Viktor: Magyarország legerősebb pártja a Fidesz-KDNP szövetsége
sikertörténet / 3 órája
Könnyedén őrzi vezető helyét a Joker
Még nincs rájuk definíció / 4 órája
Fintech megoldások: internetkapcsolattal a pénzügyekért
csoda / 5 órája
Bebizonyították, hogy a méh az egyik legfontosabb élőlény a bolygón
választás / 5 órája
Íme 10+2 kép a demokrácia ünnepéről
Nemzeti buszstratégia / 5 órája
Tíz év alatt 36 milliárd juthat döntő részben elektromos buszokra