Botrány

2024.05.18. 10:43

Karácsony kampányát ugyanazzal a technikával finanszírozták, mint amit a 2021-es baloldali előválasztáson alkalmaztak

A Magyar Nemzet összegezte azokat az eddig feltárt tényeket, amelyek a botrányos külföldi kampányfinanszírozásokkal kapcsolatosak. Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányát külföldről finanszírozták, méghozzá lényegében ugyanazzal a technikával, amit két évvel később a 2021-es baloldali előválasztáson alkalmaztak – állapította meg a lap.

MW

Két kampány, egy technika

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A Magyar Nemzet tényfeltáró cikkének alapját az a nagy mennyiségű dokumentum képezte, amit feltehetően Karácsony Gergely közvetlen bizalmi köréből szivárogtattak ki a szerkesztőséghez. A dokumentumokban többek között bankszámlakivonatok, belső levelezések és hangfelvételek is találhatók, amelyek részben a 2019-es kampány finanszírozásának körülményeit dokumentálják. A laphoz eljutott információkat nyilvánosan elérhető cégbírósági és földhivatali adatokkal is kiegészítették, majd felvázolták azt a folyamatot, ahogy egy eddig rejtélyes külföldi forrásból Karácsonyék kampánycsapatához, a Mindenki Budapestért (Mibu) Egyesülethez juttattak több tízmillió forintot. Az érintettek a tényfeltáró cikk megjelenése óta hallgatnak, a feltett kérdésekre Karácsony nem válaszol, csak vagdalkozik és propagandát emleget – írja a Magyar Nemzet.

A hatóságok azonban hamarosan nyomozást indíthatnak, miután Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál költségvetési csalás, pénzmosás, hűtlen kezelés és hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanújával.

A cikk azt mutatja be, hogy mi történt 2019-ben, hogyan épül fel az a struktúra, amit ekkor alkalmaztak először, majd megismételte ugyanez a személyi kör, jóval nagyobb tételekkel a 2022-es kampányra fordulva, a szintén Karácsony támogatására létrehozott 99 Mozgalommal. 

Cégalapítás a választások előtt

Már az első lépések gyanút kelthetnek a cégügyletekben minimálisan jártas emberben. Adott egy gépjármű-bérbeadásra szakosodott kft., amelyet 2018-ban, az önkormányzati választás előtti évben alapított Mravik Zsolt, aki a főpolgármester régi bizalmi embere: Karácsony zuglói polgármesteri időszakában, 2014 és 2019 között fontos pozíciókat töltött be a kerületi önkormányzatnál, jelenleg pedig a Fővárosi Vízművek kommunikációs vezetője. Mravik az egyszemélyes vállalkozást a cégbírósági adatok szerint 2018. március 5-én alapította Bakony Waste Energy Kft. néven, a cég akkor még üzem- és tüzelőanyag nagykereskedelemmel foglalkozott. Aztán 2019 februárjában átnevezték, ekkor kapta meg a Bakony Rental Kft. nevet.

A Tordai–Mravik páros lakása a cég székhelye

További érdekesség, hogy a cégnek a mai napig egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője Mravik Zsolt, a jogi képviselője Torda Csaba, a székhelye pedig kettejük közös lakcímére van bejegyezve. Az életvitelszerűen együtt lévő Tordai–Mravik páros a földhivatali nyilvántartás szerint ötven-ötven százalékban tulajdonosa a Budapest XIII. kerületi, Váci út 34. szám alatt található 122 négyzetméteres lakásnak.

A lap megjegyzi, hogy Tordai Csaba már a 2021-es előválasztási kampányban kulcsszerepet töltött be az úgy nevezett adománygyűjtő ládákkal álcázott 506 millió forint lepapírozásában. Tordai Karácsony Gergely jogi főtanácsadója a Városházán, már a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején államtitkári pozíciót töltött be az akkori Miniszterelnöki Hivatalban.

A Bakony Rental Kft. 2019-ben, az azt megelőző évhez képest kiugró árbevételt produkált. Az ötszázezer forintról hirtelen 119,2 millió forintra duzzadt árbevétel egy egyszeri, 112,5 millió forintos tanácsadói szerződésnek köszönhető, amelyet Mravik cége a 2019-es pénzügyi beszámolója szerint egy EU-tagállami vevő részére nyújtott.

Fedősztorinak kellett a tanácsadói szerződés
A szerződés valódiságával kapcsolatban azért is lehetnek kétségek, mert az autókölcsönző vállalkozás éppen az önkormányzati választás kampányrajtjával egy időben, 2019 augusztusában bővítette a tevékenységi körét közvélemény-kutatással, valamint társadalomtudományi humán kutatással, fejlesztéssel, majd egyetlen egyszeri tanácsadói szerződést kötött egy külföldi céggel. Ráadásul az ebből származó pénz tette ki szinte a teljes éves – mint már említettük, a többi év eredményéhez képest kirívóan magas – árbevételüket, ami azóta soha nem haladta meg a húszmillió forintot. Mindez arra utal, hogy a tanácsadás csupán fedősztori lehetett, így tudták legálisnak látszó módon, az eddig ismeretlen külföldi megbízó által eljuttatni Magyarországra a kampánytámogatást.

A külföldi tanácsadói megbízásából származó 112,5 millió forintból Mravik Zsolt még az októberi önkormányzati választások előtt osztalékelőleg címén kivett 84 milliót, amiből a Magyar Nemzet információiszerint 75 millió forintot egy, a Városházán jelenleg is tanácsadóként dolgozó munkatárs közvetítésével 2019. szeptember 17-én készpénzben eljuttatott Perjés Gáborhoz, a Mindenki Budapestért Egyesület vezetőjéhez.

A tényfeltáró cikkben bemutatott bankszámlakivonatok igazolják, hogy a Perjés Gáborhoz juttatott 75 millió forintból Karácsony pénzhordó embere több részletben, alkalmanként tízmillió forintot meg nem haladó összegeket befizetett a Mibu bankszámlájára. 

A cikk szerint 

lényegében ugyanazt a technikát alkalmazták, amit a 2021-es előválasztási kampány utólagos vizsgálata során megismerhetett már a közvélemény. 

Felidézik, hogy a Karácsony miniszterelnökké válását elősegíteni hivatott 99 Mozgalom ügye abban a nemzetbiztonsági jelentésben látott napvilágot, amely a 2022-es országgyűlési választások külföldi befolyásolásáról szólt.

A 99 Mozgalom pénzügyeit szintén Perjés Gábor intézte, aki 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között több részletben, készpénzben fizetett be 506 millió forintnyi összeget a szervezet számlájára, döntően euróban és angol fontban.

További részletekért és a teljes cikkért kattintson IDE. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában