Szervezkedés

2023.11.30. 08:46

Donáth Anna Magyarország megbüntetését kéri Brüsszeltől

Nem ez az első eset, hogy a Momentum politikusa a magyar kormány ellen kilincsel a belga fővárosban.

MW

Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Donáth Anna arra kéri az Európai Bizottságot, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, ha az Országgyűlés megszavazza a szuverenitásvédelmi törvényt – írja a Magyar Nemzet.

A politikus egy minapi Facebook-posztban kifejtette, arra kéri az Európai Bizottságot, hogy olvassa át a szuverenitásvédelmi törvényt, a jogszabály elfogadása esetén pedig

a bizottság indítson kötelezettségszegési eljárást, és követelje meg a magyar kormánytól az uniós jog betartását.

Bejegyzésében a Momentum politikusa megfélemlítési törvényként utal a jogszabálytervezetre és sok más mellett lopakodó zsarnokságot, valamint civilek elleni támadást emleget. A civil kifejezés hangoztatása akár sikert is hozhat neki. Elég csak felidézni, hogy 

Brüsszel korábban 1,4 milliárd forintot küldött hazai kormányellenes, lényegében álcivil szervezeteknek,

az akció értelmi szerzője pedig nem más volt, mint maga Donáth Anna.
A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában