Elemzés

2023.10.17. 15:18

Kormányváltó hangulat uralkodik Európa-szerte (videó)

A bajorországi és hesseni tartományi választások eredménye mellett a Bajnai Gordon és Fekete-Győr András közötti találkozót is kommentálták a szakértők az Alapjogokért Központ és a Hír FM közös műsorában.

MW

Küldöttek az Alternative für Deutschland (AfD) 14. szövetségi pártkongresszusán 2023. július 28-án

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A központ vezető elemzője Az Igazság órájában kifejtette: 

akik Berlinben szövetségi szinten kormányon vannak, azok gyengültek, akik ellenzékben, azok pedig erősödtek.

Hangsúlyozta: 

a tartományi választásokat most nem helyi, hanem szövetségi szintű kérdések befolyásolták, mint a migráció, az energiapolitika és az infláció.

Szikra Levente elemzésében elmondta, hogy: az Alternative für Deutschland (AfD) megszűnt protestpárt lenni, ezt a német közszolgálati televízióban is elismerték. A tömörülés először lett második erő egy nyugatnémet tartományban (Hessenben), és Bajorországban is ők lesznek a legnagyobb ellenzéki párt.

A műsor másik témája a Fekete-Győr András és Bajnai Gordon közötti megbeszélés volt.

A Momentum korábbi elnöke azt nyilatkozta, hogy a jó kormányzásról tanult az ex-miniszterelnöktől.

Bajnait az amerikai demokratákhoz közel álló pénzügyi körök magyarországi képviselőjének tartják, és annak a DatAdat nevű cégnek az egyik tulajdonosa is, amely központi szerepet játszott abban, hogy a tavalyi választásokat megpróbálták külföldről befolyásolni.

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint a találkozó témája a jövő évi választások lehettek, hogy hogyan tudják majd kijátszani a rendszert, ha életbe lép a szuverenitásvédelmi törvény.

Értem, hogy Bajnai Gordonnal kell egyeztetni arról, hogy milyen a sikeres kormányzás, de pont ő az, aki nem tudja ezt megmondani

– érvelt az igazgató.

Az adást itt tekintheti meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában