Feladatok

2023.06.27. 13:23

Varga Judit: az uniós elnökségi trióprogram fontos eleme lesz a migrációs kihívások kezelése (videó)

A júliusban kezdődő uniós elnökségi trió - Spanyolország, Belgium és Magyarország - programjának fontos eleme lesz a migrációs kihívások kezelése, az emberkereskedelem elleni fellépés, a biztonságpolitika, a demográfiai kérdések, valamint az antiszemitizmus elleni fellépés megerősítése - nyilatkozta a magyar igazságügyi miniszter kedden Luxembourgban.

MW

Forrás: Facebook / Varga Judit

Varga Judit az EU-tagországok uniós ügyekért felelős minisztereinek találkozójára érkezve elmondta: a program előkészítését megelőző többhónapos munka eredménye az lett, hogy három teljesen különböző ország egy nagyon jó munkatervet tett az asztalra, amely fontos Európa globális versenyképességének megőrzése és a biztonságpolitika szempontjából is, illetve képes a válságok korában az új kihívásoknak is megfelelni.

Kiemelte: a program másik központi eleme a kohézió jövője, amelynek keretében Magyarország a felfelé irányuló konvergencia alapelvét kívánja előtérbe helyezni.

Nagyon fontos, hogy a kevésbé fejlett országoknak a fejlettekhez való felzárkóztatását, vezérelvként, szem előtt tartsuk 

- hangsúlyozta.

Varga Judit elmondta, hogy Magyarország folyamatos együttműködésben áll partnereivel, az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács főtitkárságával, akikkel elemzik a szakmai felkészülést. Hozzátette, hogy azért is lesz különleges alkalom, amikor jövőre Magyarország átveszi az elnökséget, mert olyan kormány kerül majd az elnöki székbe, amely már 2010 óta van hatalmon.

"Ez egy különleges politikai, kormányzati stabilitást és kontinuitást jelent" - fogalmazott az igazságügyi miniszter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában