Ellentmondások

2023.06.22. 06:59

Nem tudni biztosan, hogy kit támogat majd a DK főpolgármester-jelöltnek

Míg a Párbeszéd társelnöke, Tordai Bence állítja, hogy a teljes baloldali egység Karácsony Gergely mögött áll, addig a Magyar Nemzet forrásai szerint ha Gyurcsány Ferencék találnak alkalmas jelöltet, akkor elindítják Karácsony ellen.

MW

Karácsony Gergely fõpolgármester a Fõvárosi Közgyûlés ülésén a Városházán 2023. május 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Teljes a káosz a baloldalon a jövőre esedékes önkormányzati választásokkal, azon belül is a főpolgármester-választással kapcsolatban. – Felállt a demokratikus ellenzéki egység Karácsony Gergely mögött, amit nemsokára hivatalosan is bejelentenek – állította a Népszavának Tordai Bence.

A mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd társelnöke egyenesen úgy fogalmazott: senkinek sincs alternatívája, senki sem tud jobb ajánlatot tenni az asztalra vagy komolyan vehető kihívót felmutatni a jelenlegi budapesti főpolgármesterrel szemben, úgyhogy ideje volt elengedni az ezen való „ugrabugrálást”, és valami hasznosabbra fordítani az energiáikat.

Lesz-e újabb ellenzéki koalíció Karácsony mögött? 

A Magyar Nemzet a baloldal belső ügyeire rálátó forrásai azonban cáfolták Tordai állítását, azt legalábbis mindenképpen, hogy Karácsony elképzelései szerint sorakozna fel mögötte a baloldal. 

Ismert: Karácsony azt ajánlotta a pártoknak a támogatásért cserébe, hogy a jelenlegi ellenzéki polgármesterek a kerületükben egy civil ernyőszervezet jelöltjeiként induljanak újra. Mindazonáltal ő maga sem közös, hanem támogatott jelölt szeretne lenni, vagyis a saját neve mellett sem akar pártlogókat. 

A Demokratikus Koalíció, a Momentum és az MSZP semmilyen körülmények között nem mond le arról, hogy pártként jelenjenek meg a választáson. Ilyet legfeljebb a Párbeszéd akarhat

– közölték egybehangzóan a lap forrásai. Sőt, szerintük az sem dőlt el még véglegesen, hogy Gyurcsány Ferencék egyáltalán beállnak-e Karácsony Gergely mögé. „Tény, hogy egy rossz választással könnyen nevetségessé lehet válni, de ha a DK talál alkalmas jelöltet, azt ráindítják Karácsonyra” – magyarázták a Magyar Nemzet forrásai. Szerintük ha végül Gyurcsány Ferencék mégis beállnak Karácsony Gergely mögé, annak az ára az lesz, hogy a jelenlegi kormánypárti vezetésű kerületekben „aránytalanul sok” DK-s jelöltet akarnak majd állítani.

Tény, hogy Gyurcsány Ferenc minden alkalmat megragad, hogy éreztesse Karácsony Gergellyel: a markában van, tőle függ a politikai pályafutása. 

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában