Életre szóló élmény

2023.06.26. 13:54

Fülöp Attila: a Rákóczi-táborok lényege a közösségépítés

A Rákóczi Szövetség táborainak lényege a közösségépítés - emelte ki a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár a sátoraljaújhelyi Rákóczi-táborban hétfőn tett látogatásán. Fülöp Attila szerint a táborok arról szólnak, hogy ott "az ember megtanul élni és szeretni az életet".

MW

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond az I. Összmagyar Középiskolás Tábor második napján Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Táborban 2023. június 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Az államtitkár az I. Összmagyar középiskolás tábor résztvevőitől ugyanakkor azt kérte, a barátkozás és a kikapcsolódás mellett segítsék egymást azzal, hogy

 a tábor ne csak az élet szeretetéről, hanem a magyar közösség megerősítéséről is szóljon.

 Emellett szeretné, ha az ország határain belül tanuló diákok segítenék azon társaikat, akiknek nem természetes a mindennapi magyar szó, és beszélgessenek a magyar kultúra rejtelmeiről. 

Ez azért fontos, mert a rendezvényre több olyan gyermek érkezett, aki csak egy-egy családtagjával tud magyarul beszélni és a magyar kultúráról legfeljebb az iskolában hallhat - jegyezte meg az államtitkár. 

Fülöp Attila háláját fejezte ki a Rákóczi-tábor munkatársainak, 

hiszen a szövetség által szervezett több mint kéttucat táborba egész nyáron 31 országból összesen 12 ezer fiatal fog érkezni. 

Az államtitkár szólt arról, hogy a gondoskodáspolitika többek között felöleli az idősotthonok, a szenvedélybetegek, a gyermekvédelem világát és a hajléktalanellátó-rendszert is. A tábor és a gondoskodáspolitika között párhuzamként lehet említeni a közösségépítés fogalmát - hangsúlyozta. 

Kiemelte, minden szociális program alapja az a kötődés, amelynek "közegét valahol meg kell keresni". Minden gyermekvédelmi probléma legnagyobb nehézsége az, hogy az érintett gyermekek, fiatalok számára hiányzik az a "kötőerő", amit valaki megtalál egy családban - tette hozzá. 

Hangsúlyozta, 

ezt az erőt nem lehet sem pénzzel, sem intézményrendszerrel pótolni, ezért egy tábor jó alkalom arra, hogy a közösségi egymáshoz tartozást a résztvevők megéljék és e kapcsolataikat megőrizzék. 

Fülöp Attila arról is beszélt, hogy 

a magyar kormány az elmúlt időben rengeteg erőforrást és energiát fektetett a család- és a nemzetpolitikába.

 Ezzel azt próbálta meg elérni, hogy a közösségi kötődést minél több családban és fiatalban megteremtse, mert "ez a legfontosabb erőforrása a magyarságnak hosszú távon" - fűzte hozzá, kiemelve, hogy a kormány az egyházakra stratégiai partnerként is tekint. 

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, vasárnap 509 középiskolás érkezett Sátoraljaújhelyre az I. Összmagyar középiskolás táborba. 

A diákok jelentős része Magyarországról, a többiek a Kárpát-medence külhoni területeiről jöttek, mellettük 45 olyan fiatal is részt vesz a táborban, aki az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Brazíliából, Ausztráliából, Spanyolországból és Észak-Macedóniából érkezett. 

Hozzátette, bíznak abban, hogy a táborban történt találkozások életre szóló élménnyé válhatnak, ezért a nyáron a nagy igény miatt további három összmagyar középiskolás tábort szerveznek, ahol a közösségépítő programok mellett kirándulásokon, sporteseményeken és csapatversenyeken is részt vehetnek a diákok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában