Köszönet

2021.12.13. 17:25

Benkő: a katonák Koszovóban is segítik, hogy biztonságban teljen a karácsony

Két táborban is meglátogatták a magyar katonákat, és ajándékokat is vittek nekik.

A Magyar Honvédség Koszovóban szolgálatot teljesítő katonái is segítik, hogy biztonságban teljen a karácsony, a Nyugat-Balkán térségében és Magyarországon egyaránt - emelte ki a honvédelmi miniszter hétfőn Pristinában tett látogatásán.

Benkő Tibor hangsúlyozta: egy békemisszió ellátása mindig kihívásokkal teli feladat, amely olykor kockázatokkal, megpróbáltatásokkal is jár. Példaként említette: ebben az időszakban, karácsony közeledtével a katonák számára megpróbáltatást jelent az is, hogy szeretteiktől távol vannak.

A miniszter, valamint Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka és Bencze József koszovói magyar nagykövet két táborban is meglátogatta a magyar katonákat. Mindkét helyen állománygyűlésen szóltak a katonákhoz és ajándékokat is átadtak nekik. Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármester csapatzászlószalagot adományozott a magyar kontingensnek.

A miniszter az állománygyűléseken arról beszélt: ebben az időszakban, karácsonyra készülődve kiemelten kell megköszönni áldozatos munkájukat, hogy nemcsak Magyarország és a magyar emberek, hanem más ország és polgárainak biztonságát is szolgálják. "Magyarország büszke lehet katonáira" - jelentette ki.

Kiemelte: Magyarország számára elsődleges fontosságú a Nyugat-Balkán békéjének és biztonságának fenntartása. A koszovói NATO-misszióban szolgáló katonáktól azt kérte: a továbbiakban is felelősségteljesen végezzék munkájukat és legyenek büszkék arra, hogy milyen küldetésben vesznek részt.

Benkő Tibor hangsúlyozta: a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség odafigyel a katonákra, s azon dolgoznak, hogy munkájukat kellő mértékben el ismerjék. Ezt jelzi többek között az is, hogy január elsejétől további 10 százalékkal emelkedik a katonák illetménye.

A miniszter köszönetet mondott a katonáknak azért, hogy a koronavírus elleni védekezés során is példamutatóan dolgoztak, továbbá, hogy az oltás felvételével is védik saját magukat, szeretteiket, közösségeiket. Ennek kapcsán Benkő Tibor azt is elmondta, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség állományát együttesen tekintve 96 százalékos az átoltottság.

A sajtónak nyilatkozva a miniszter felhívta a figyelmet, hogy a balkáni térség békéje napjainkban is törékeny, példaként említette a szeptemberben Koszovó és Szerbia között történteket, amikor egy rendszámtábla-változtatás okozott feszültséget. Ráadásul a Nyugat-Balkán helyzete az illegális migráció szempontjából is fontos - jegyezte meg.

Elmondta, katonaként maga is megtapasztalta, milyen, amikor heteken, hónapokon keresztül kell távol lenni a családtól. A katonák hadra foghatósága érdekében lelki állapotukkal is törődni kell - hangsúlyozta a miniszter, aki szerint ezért is fontos a mostani karácsonyi látogatásuk, s hogy hazai ízeket tartalmazó ajándékokkal segítsenek hangulatukon.

Benkő Tibor a Koszovóban és a világ más pontjain szolgáló katonáknak is üzenve köszönetét és elismerését fejezte ki. Egyúttal a pandémiás helyzetre tekintettel mindenkinek egészséget, áldott karácsony és sikerekben "katonaszerencsében gazdag" új évet kívánt.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka az állománygyűléseken felidézte, hogy a magyar katonák évtizedek óta teljesítenek külföldön is szolgálatot. A mostani koszovói misszió viszont kiemelten fontos, mert - első alkalommal - magyar parancsnok, Kajári Ferenc vezeti a KFOR-parancsnokságot.

Ez egyúttal lehetőséget ad arra, hogy a szövetség, a helyiek és az egész világ láthassa a Magyar Honvédséget - értékelt a parancsnok, aki a katonák segítségét is kérte, hogy Magyarország tényleg a térség meghatározó, ütőképes hadereje legyen, hiszen annak "bázisai" a magyar katonák.

Papp László, Debrecen polgármestere felidézte, júliusban ő is részt vett a kibocsátóünnepségen, amikor a debreceni Bocskai István Lövészdandár Koszovóba induló katonáit búcsúztatták. Elmondta, hogy a most Koszovóban meghallgatott tájékoztatók alapján Debrecen városa büszke lehet katonáira.

A politikus örömét fejezte ki amiatt, hogy napjainkban Magyarországon olyan kormányzati politika folyik, amely a katonák megbecsülését és a haderő fejlesztését egyaránt kiemelten kezeli. "Magyarország nem feledkezik meg katonáiról" - fogalmazott.

A közmédiának az egyik táborban Simon Ildikó is nyilatkozott, aki a KFOR-parancsnokságon van beosztásban. Elmondta, idén - immár második alkalommal - családjától távol tölti a karácsonyt. Azt is elmondta, hogy gyermekének indulás előtt elrejtett otthon egy ajándékot és majd csak december 24-én árulja el neki az interneten keresztül, hogy hol találja meg.

Simon Ildikó azt is elmondta: a parancsnokok mindig segítik az állományt, hogy családjaiktól távol is szép legyen a karácsonyuk.

A KFOR a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő. A koszovói missziónak most először van magyar parancsnoka. Kajári Ferenc a KFOR állományát adó huszonhét ország (19 NATO-tag és 8 partnerország) katonájának a parancsnoka. Az állomány jelenleg mintegy 3500 emberből áll, ennyien vannak a műveleti területen. A hadszíntéren lévők számát tekintve Magyarországé a harmadik legnagyobb csapat.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi minisztert fogadják a NATO koszovói missziójában (KFOR) szolgáló magyar katonáknál tett látogatásán Pristinában 2021. december 13-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában