nba

2019.12.18. 08:40

A Pacers véget vetett a Lakers idegenbeli győzelmi sorozatának

Az Indiana Pacers 105-102-re verte a vendég Los Angeles Lakerst, amely sorozatban tizennégy idegenben elért győzelem után kapott ki az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keddi játéknapján.

A hazai együttesben Domantas Sabonis 26 ponttal és 10 lepattanóval járult hozzá a sikerhez, miközben Myles Turner 16, Malcolm Brodgon 14, T.J. Warren pedig 12 ponttal segítette a Pacerst, amely sorozatban negyedik meccsét nyerte meg. A Lakers legnagyobb sztárjai közül LeBron James 20 pontig, valamint 9-9 lepattanóig és asszisztig jutott, Dwight Howard pedig szintén 20 pontot dobott.

Salt Lake Cityben a házigazda Utah Jazz egymás után harmadszor nyert, miután az egyformán 30 pontig jutó Donovan Mitchell és Bojan Bogdanovic vezérletével 109-102-re nyert az Orlando Magic ellen, amely a legutóbbi öt találkozójából a negyediket veszítette el.

A New Orleans Pelicans sorozatban 13. alkalommal kapott ki, ezúttal otthon, hosszabbítás után a Brooklyn Netstől, míg Charlotte-ban a vendéglátó Hornets szoros meccsen verte a Sacramentót.

A játéknap pontokban leggazdagabb összecsapását New Yorkban vívták, ahol a házigazda Knicks az újoncként 27 pontig jutó RJ Barrett, valamint az egyformán 22 pontos Marcus Morris és Mitchell Robinson vezetésével 143-120-as győzelmet aratott az Atlanta Hawks felett. A vendégeknél Trae Young 42 pontja is kevésnek bizonyult a sikerhez, a Hawks sorozatban ötödször kapott ki, és a mostani idényben már harmadik alkalommal kapott legalább 140 pontot.

A Los Angeles Clippers Paul George és Kawhi Leonard vezérletével 14/1-re módosította hazai győzelem/vereség mutatóját, mivel 120-99-re nyert a Phoenix Suns ellen.

Eredmények:

Indiana Pacers-Los Angeles Lakers 105-102

Charlotte Hornets-Sacramento Kings 110-102

New York Knicks-Atlanta Hawks 143-120

New Orleans Pelicans-Brooklyn Nets 101-108, hosszabbítás után

Utah Jazz-Orlando Magic 109-102

Los Angeles Clippers-Phoenix Suns 120-99

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában