Kultúra

2009.06.24. 19:23

Ezernégyszáznegyven perc, száz fellépő Erkel emlékére

Huszonnégy órás örömzenélésre invitálta Gyula lakóit és turistáit a Wenckheim Krisztina Közalapítvány, Bagyinszki Zoltán és Kósa Zsuzsa, akik ezzel az eseménnyel a 2010-es Erkel-bicentenáriumra kívánták felhívni a zenét kedvelők figyelmét.

M. M.

Ugyanezen szervezők a jubileum alkalmából már tavaly gyűjtést kezdeményeztek egy 20 millió forintba kerülő Steinway-zongora megvásárlására.

A Kossuth téren felállított zongoránál közel százan játszottak tegnap a neves zeneszerző emlékére, miközben a kihelyezett urnában folyamatosan gyűlt a pénz a Gyulának megálmodott versenyzongorára. Ez a világmárkának tekintett hangszer a város és a megye értékeit egyaránt gyarapítaná, ezért a település vezetése és lapunk elsőként állt az ügy mellé. Ezt jelképezte az is, hogy a tegnap reggel kezdődött programsorozatot dr. Perjési Klára, Gyula polgármestere és Varga Ottó, lapunk és a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője nyitották meg.

— A fürdőváros új szlogenje szerint Gyulán mindig történik valami. A mostani rendezvény is bizonyítja, ez igaz — mondta Perjési Klára. Varga Ottó hangoztatta, lapunk akkor határozta el, hogy minden jó ügyet segít a nyilvánossággal, amikor két évvel ezelőtt közadakozásból sikerült megvásárolni egy 27 millió forintba kerülő Munkácsy-festményt.

A szerdai nap első fellépője Csonka Barna gyulai zongoratanár volt, akit 50 éves pályafutása alkalmából köszöntött a város. De a névsorban olyan neves művészek is szerepeltek, mint Tóth Péter és Érdi Tamás zongoraművészek, vagy Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész. Mellettük iskolák, egyházak, gyulai és elszármazott zenebarátok is zongora elé ültek. A legidősebb a 84 esztendős Janecskó János nyugalmazott gyulai iskolaigazgató volt, a legifjabb Puskás Dániel óvodás.

A szervezők úgy intézték, hogy azok is aktív részesei lehessenek a napnak, akiknek nem a zene az erősségük. A rendezvényen a sport vagy az irodalom is szerephez jutott. Az 1440 perces zongoravarázs csütörtök délelőtt ér véget.

 

Címkék#Varga Ottó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!