Minden alkalmat kihasznál, hogy örömet okozzon

<extra>– Hogyan indult a zenei pályája?
– Az egész életem a zene körül forog. Régen minden sarkon volt olyan hely, ahol lehetett zenélni. Így könnyebb volt bekerülni a vérkeringésbe. Hatévesen hegedültem, de ez csak pár évig tartott, mert megcsapott a könnyűzene szele. Anyukám támogatott abban, hogy legyen saját hangszerem, tizennégy éves voltam, amikor meglepett egy dobfelszereléssel. Az 5-6. osztályban könnyűzenét játszottam, például Boney M-et, Beatlest. Később megtanultam gitározni, zongorázni, furulyázni, szájharmonikázni, basszus gitáron játszani. Egy éve szaxofonozom is.

– Hol tanult ennyiféle hangszeren játszani?
– Olyan szerencsém volt, hogy Budapestre járhattam az ország egyik legjobb dobosához. Kovács Gyula jazzdobos tanítványa lehettem néhány évig, aki az akkori jazz tanszak tanára volt. Gitártanárhoz is a fővárosba jártam magánúton. Aztán jött a zongora, szintén nem iskolában. A furulyáról azt hittem gyerekjáték. Aztán egyszer a rádióban egy szimfonikus zenekarban a furulya játszotta a főszólamot... Végem volt. Másnap megkerestem Kackó Gabikát (a Bartók Béla zeneiskola furulya/fuvola tanára) és  elkezdtem tanulni ezt a kis csodahangszert. Gabikához is magánúton jártam, egyszer sem fogadott el egy fillért sem, ezt soha nem felejtem el neki! Aztán hasonló történt a szaxofonnal is. Gyulára jártam Kepenyes Palihoz, a gyulai zenesuli igazgatójához. Ő sem fogadott el érte semmit. Neki is örökre hálás vagyok! Később, jó későn, eluntam, hogy semmiről nincs papírom... A semmit úgy kell érteni, hogy még érettségim sem volt. Így negyvenévesen leérettségiztem. Későn érő típus vagyok. Kiderült, hogy semmi sem történik véletlenül. Akkor nyílt Békéscsabán a Premier Művészeti Szakközépiskola, ahova csak érettségivel vettek fel. Elvégeztem a könnyűzenei sulit, plusz úgy gondoltam, hogy egyben szakvizsgát is teszek Székesfehérváron. Így pár éve hivatalosan is zenész vagyok. Azóta sem kérte senki, de ha egyszer fogják, akkor papírral is tudom igazolni.

– Hol szokott fellépni?
– Sok helyen megfordultam, tudni kell, hogy a Mediterrán zenekaron kívül sok együttesnek vagyok a tagja, például: a gyulai Man-Dala és Jam Beam, a Csaba Big Band, a Spontán Quintett. Régebben a Six, a Band-X, a Borneó zenekarban voltam. Még a Békés megyei szimfonikusokkal is játszottam, akkor filmzenéket adtak elő. Ezen kívül néhányszor a Gyula Big Band-be is beugrottam. Rendszeresen játszunk az Elefántban, a Monday Jam klubban, de eleget teszünk minden felkérésnek, így akár esküvőn, vagy mostanában a Nosztalgia vonaton is zenéltünk, Budapest-Bécs vonalon. Egy évre előre be vagyunk táblázva. Nem hirdetünk, annyi a felkérés. Szerencsésnek érzem magam, mert megtalálnak a lehetőségek. Szinte már az ország minden pontján felléptem, kocsmától a palotáig. Ugyanakkor külföldre is kijutottam, például Norvégiába, Franciaországba, Németországba, Angliába. Ezekre a helyekre barátok által kerültem. Egyszer elment egy zongorista az egyik csapatból, és akkor engem kértek fel, hogy ugorjak be a helyére. Öt napom volt felkészülni a néhány száz számos repertoárjukból.

– Milyen hatással volt, vagy van a fiára az, hogy ennyi zene veszi körül önt? Követi ezen a pályán?
– Kiskora óta mindenhova vittem magammal, ezért hamar elkezdett énekelni, sőt, sok fellépésre úgy hívtak meg, hogy „hozd a fiadat is”. Öt-hat évesen már nagyszínpadon énekelt. Általános iskolás korában a zenélni tudó osztálytársaiból szerveztem egy gyerekzenekart. Minden vasárnap jöttek hozzánk próbálni, a hangszerek adottak voltak. Hihetetlen érzés volt látni nyolc-tíz csemete éveken át tartó lelkesedését. A fiam alsós korától zongorán tanul a Bartók Béla Zeneiskolában a mai napig.

– Szoktak jótékonykodni?
– Igen, amennyit csak lehet, ami az erőnkből futja, sőt, azon is túl. Nekem ez a legfontosabb. Minden alkalmat kihasználok, hogy örömet okozzak. Jó lenne, ha hetente összejönne. Sűrűn járunk romaközösségben, sérült és beteg gyerekeknél, a kórház gyerekosztályán is voltunk, valamint idősek otthonában. Természetesen a békéscsabai idősek- és gyermekotthonai is fontosak számunkra, például a Degré utcai és Vandháti úti intézmények.