Közélet

2010.06.16. 15:54

Parasztházba vonult vissza a politikától Tóth Károly

Mende. Egy három és fél ezer lelkes település Pest megyében. Itt él egy háromszobás kis parasztházban feleségével a politikai életből idén teljesen visszavonuló Tóth Károly.

M. P. M.

Fotó: Imre Gyorgy

— Idén ünnepli a 60. születésnapját. Egy politikusnál ez még ideális életkor. Miért döntött mégis a visszavonulás mellett?
— Az MSZP a választásokon súlyos vereséget szenvedett, nemcsak politikai, hanem erkölcsi értelemben is. Részben magam is hibás vagyok az eredmény alakulásában, hiába hangoztattam többször ugyanis, hogy erélyesebben kell fellépni a korrupcióval szemben, illetve növelni kell az emberek biztonságérzetét. Az őszödi beszéd kapcsán ugyancsak feleslegesen mondtam, hogy előrehozott választásokra van szükség. Ezekben a kérdésekben nem sikerült meggyőzni a pártvezetést, és beletörődtem a döntésükbe, pedig láttam, mi következik.

— Békéscsabáról is elköltözött. Eszerint a közgyűlés munkájában is csak őszig vesz részt?
— Félig nem lehet abbahagyni, ezért döntöttem úgy, az önkormányzati választásokon sem indulok, önként távozom. Most Békéscsabán egy új, fiatal tehetséges társaság formálódik, akik nem vettek részt az elmúlt időszak konfliktusaiban. Úgy vélem, éppen az ilyen bátor magatartás, a radikális tisztújítás lehet a párt jövőjének kulcsa.

— Mi vezetett pártja választási vereségéhez?
— Az MSZP-nek nem volt bátorsága ahhoz, hogy újraértelmezze a szolidaritást. Kiállt olyanok mellett is, akik az ő nevében loptak. Lendvai Ildikó mondta egyszer, hogy az MSZP a növényevők pártja. Én ezt annyival egészítettem ki, hogy valóban, de ha együtt vadászunk a hiénákkal, akkor a zsákmány a ragadozóé lesz, míg a szégyen marad nekünk. És ezen semmilyen óriásplakát sem segít. A közbizalmat a legkönnyebb elveszíteni és a legnehezebb visszaszerezni. A Fidesznek is csak nyolc év alatt sikerült, hathatós MSZP-s segítséggel. Most már a jelenlegi kormánynak is oda kell figyelnie az eddig főként velünk vadászókra. A holdudvar náluk is szétrángathatja a kőbánya, a Kaya Ibrahim és a Josip Tot után újra felépített bizalmat.

— Arról is szóltak a híradások, hogy az MSZP nehezen talált delegáltat az Ön helyére a nemzetbiztonsági bizottságba. Annak idején miért éppen ezt a szakterületet választotta?
— Egy matek—fizika szakos tanárnál nem voltak támadási pontok, nem voltak ilyen-olyan ügyeim, ezért oda jelölt a párt. A bizottságban szép lassan megtanultam ezt a szakterületet, amennyire persze egy politikus megtanulhatja. Többen óvtak egyébként, mondván, aki ebben a bizottságban van, az nem szerepelhet eleget a médiában, nincs rivaldafényben. Nem lett igazuk. Másrészt a politikusok legtöbbje szereti azt visszahallani igazságként, amit ő gondol. Megkérdezik a szolgálatokat, mi az igazság, majd amikor nem azt kapják válaszként, amit hallani akarnak, akkor megkérdezik újra és újra. Azt láttam, hogy ha egyes MSZP-s politikusok nem fogadták el a kapott információkat, akkor a végén többnyire botrány lett belőle. Többéves tapasztalatom szerint Boross Péter és Kövér László komolyan megbecsülte a szolgálatok munkáját. Remélem, én is azok közé tartoztam, akik hozzájuk hasonlóan álltak ehhez a területhez.

— Nem hiányzik a mindennapi politizálás?
— Igyekeztem tudatosan készülni arra, hogy érdemi változás következik az életemben. Próbálom magam lefoglalni, továbbra is négykor kelek, gondoskodom az állatokról, teszek-veszek. Interneten, újságokból tájékozódom a politika történéseiről. Most mindössze annyi a különbség, hogy nem kell hetente háromszor vonatoznom Budapestre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!