Közélet

2010.05.06. 15:06

Tóth Károly: Gyurcsány a legtehetségesebb szocialista

Az MSZP békéscsabai tiszteletbeli elnöke szerint Gyurcsány Ferenc a párt legtehetségesebb politikusa, ám a következő években csendes munkát kellene végeznie. Úgy véli, mindenhol el kell kezdeni a helyi szervezetek megújítását.

MTI

Tóth Károly szerint nagyon gyorsan meg kell kezdeni a helyi megújulást az MSZP-n belül, s erre egyetlen megoldás van, ha az MSZP helyi szervezetei követik a békéscsabai példát: lemondanak az elnökségi tagok, s akkor az alapszabály szerint új helyi választásokat kell tartani.

A párt leköszönő országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva fontosnak nevezte országos szinten is a megújulást, de szerinte még inkább szükség van arra, hogy a helyi szervezetekben megtörténjenek a változásoknak.

A honatya, aki 1992 óta tagja a parlamentnek és az utóbbi két ciklusban alelnökként vett részt a nemzetbiztonsági bizottság munkájában, de az idei választáson nem indult, úgy értékelte: ha az országos elnökség és a megyei elnökök egy részének javaslata kerül előtérbe, vagyis, hogy majd az önkormányzati választások után történjen meg egy felmenő rendszerű tisztújítás, akkor a régi vezetés fog összeállítani különféle listákat, ám ezzel az új, helyi elnökségek "légüres térbe" kerülnek.

Tóth Károly Gyurcsány Ferencet a legtehetségesebb szocialista politikusnak nevezte. Mégis, "a következő években a csendes munkát kellene választania és nem meghatározó szerepet vállalnia" - folytatta, hozzátéve: ő hiszi, hogy a volt kormányfő szereti az MSZP-t és fontos neki a párt, "de ma nem szabad, hogy meghatározó vezető pozíciót vállaljon, mert akkor a közbizalmat vele sokkal nehezebb visszaszerezni".

A képviselő súlyos vereségként értékelte az idei választások végeredményét, ami szerinte elkerülhető lett volna, ha korábbi javaslatait elfogadta volna a párt vezetése.

Utalt arra: 2007 nyarán például azt javasolta, hogy "szembe nézve a tényekkel, legyenek előrehozott választások", a következő év decemberében pedig felvetette a kongresszusnak, hogy mielőtt elfogadják az országos listát, a grémium tisztázza a korrupciós ügyeket és az őszödi beszéd kikerülésének módját, de egyik javaslata sem kapott többséget.

Az 59 éves országgyűlési képviselő, aki helyi önkormányzati képviselő is, Békéscsabáról a Pest megyei Mendére, egy 75 négyzetméteres ingatlanba költözik, s ezzel egyesíti a családját, hiszen három lánya közelében kíván élni. Emellett lehetősége lesz továbbra is kedvenc hobbijával, a galambtenyésztéssel foglalkozni. Békéscsabai önkormányzati mandátumát a helyi választások végéig megőrzi, ám már nem indul a következő önkormányzati választásokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!