Közélet

2010.02.12. 20:26

Vona Gábor Békéscsabán: bemutatták a jobbikos jelölteket

Gyulán sajtótájékoztatón, Békéscsabán a helyi sportcsarnokban megtartott lakossági fórumon mutatta be országgyűlési képviselő-jelöltjét a Jobbik Magyarországért Mozgalom pénteken.

p. g.

Az est folyamán elsőként Szabóné Kocziha Tünde, a Jobbik békéscsabai országgyűlési képviselő-jelöltje szólt a megjelentekhez.
— Ma Magyarország parlamenteskedő Bábel, ahol egy demokráciának csúfolt rendszer működik — mondta a politikus, majd leszögezte: az ország egyetlen, a nemzetért valóban tenni akaró pártjától kapott megbízást, hogy megméresse magát április 11-én.

A szervezet békéscsabai elnöke, egyben megyei alelnöke beszédében többször is megismételte, meg kell találni az okát, hogy hazánk miért került ilyen lehetetlen pénzügyi helyzetbe, miért ekkora a hiány, illetve ezzel párhuzamosan el kell számoltatni és felelőségre kell vonni a jelenleg hatalmon lévő politikusokat. A helyi viszonyokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, a globalizálódó világban, a helyi vállalkozásoknak sokkal nagyobb teret kell kapniuk, s hitet tett a békéscsabai feldolgozó ipar újraélesztése mellett is.

— Öröm ennyi szélsőségest együtt látni — kezdte már beszédét Szilágyi György, a Jobbik elnöki kabinetjének vezetője. Véleménye szerint az áprilisi választás az elmúlt 20 év legfontosabb, egyben a hit és a remény választása lesz, egyszerre népítélet és népszavazás.

A kabinetvezető kitért ellenfeleikre is. Az SZDSZ vert seregnek bélyegezte, az MDF kapcsán arról beszélt, hogy már szinte valamennyi oldalon álltak, az MSZP-ről viszont úgy fogalmazott, nem a D''artagnan-szerű Mesterházy Attila a vezére valójában. Míg a Fideszt is megemlítve hangsúlyozta, liberális alvezérei rossz útra vitték a pártot. Nem titkolta, hogy számítanak a legnagyobb ellenzéki pártból kiábrándult szavazókra.

— A háborút csak úgy vívhatjuk meg sikerrel, ha április 11-én mindenki tudja majd a dolgát, s másnap úgy foghatunk kezet egymással, hogy valamennyien mindent megtettünk.

A fórum harmadik előadója Vona Gábor volt, aki több mint egy órás értekezésében ismertette pártjuk Radikális változás című programját. Elsőként az államadóság kérdésére tért ki. Mint mondta, ha kormányra kerülnek, nem vesznek fel újabb hiteleket, s a már meglévőket is újragondolják. Hozzátette, nem engednek be újabb multinacionális cégeket sem az országba, sőt a meglévőeket is megrostálnák. Megszorításokkal pedig nem nehezítenék az emberek életét.

A Jobbik programjában a korrupció felszámolása, a helyi gazdaságok erősítése, a lakáshoz jutás segítése, a magyar termőföld védelme, vagy a vidék bankjának létrehozása egyaránt fontos szerepet játszik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!