Közélet

2007.12.12. 18:20

Lebenszky és Tóth Sándor az adatbázisügyről

Sajtótájékoztatón fejtette ki álláspontját az úgynevezett adatbázisügy egyik mellékszálában hozott bírósági döntéséről Tóth Sándor és Lebenszky Attila Gyulán.

sz. m.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság december 3-án első fokon ítéletet hozott abban a perben, melyet Tóth Imre, Sarkad polgármestere, korábbi országgyűlési képviselő indított Tóth Sándor volt gyulai MSZP-elnök, alpolgármester és Lebenszky Attila  kistérségi hivatalvezető ellen. A bíróság elutasította a keresetet.

A vád a személyiségi jogok megsértése volt, az adatbázisbotrányként elhíresült ügy egyik szála. Mint azt többször írtuk, a kistérségi hivatal vezetője 2006. február 28-án munkatársa, Ferenczi László menedzser munkahelyi számítógépén olyan elektronikus leveleket talált, amelyet Tóth Imre fideszes országgyűlési képviselőnek, újrainduló képviselőjelöltnek és a választási kampányban két munkatársának küldött.

Ferenczi László munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntették, számítógépét zárolták. Az adatokat közjegyző előtt nyitották meg március 14-én. A médianyilatkozatok után személyiségi jogai megsértése miatt Tóth Imre bírósághoz fordult azzal, hogy összefüggésbe hozták az üggyel, valótlant állítottak, ezzel politikai bizalomvesztés érte.
 
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítélete szerint Tóth Imrének perköltséget kell fizetnie a két alperesnek és eljárási illetéket 15 napon belül. Ugyancsak 15 napon belül fellebbezhet. Az ügy másik szála a Ferenczi László elleni vád, melyben az Orosházi Városi Bíróság iratpótlást kért az ügyészségtől a számítógépben talált 10 ezer személy adatairól, újabb szakértői állásfoglalást rendelt el, addig felfüggesztette a tárgyalást. Sz. M.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!