Közélet

2007.07.03. 12:30

Sarkadi kistérség: a reakciók

Megérkeztek az első reakciók a köztársasági elnök döntésével kapcsolatban.

cs. á.

Illik mindenkinek tiszteletben tartani a köztársasági elnök véleményét — reagált megkeresésünkre a kistérségi társulásokról szóló törvény módosítását kezdeményező szocialista országgyűlési képviselő. Nagy László abban bízik, hogy a köztársasági elnök által hangsúlyozott jogi észrevételek mellett területfejlesztési szempontokat is figyelembe fognak venni, ami Sólyom László véleményében nem jelent meg.

— Fontosnak tartom, hogy senki se csináljon presztízskérdést az ügyből. Bizonyos értelemben azonban megnyugtatónak tartom, hogy az elnök nem kezdeményezte a törvény előzetes normakontrollját, tehát alkotmányossági kifogás nem merült fel ezzel kapcsolatban — hangsúlyozta a képviselő. Nagy László azt reméli, hogy szeptemberben minden szempontot figyelembe vevő, kellő súllyal mérlegelt döntés születik majd a kistérségi lehatárolások ügyében.

Pluhár László, a gyulai kistérség szocialista elnöke anyit mondott: tiszteletben tartja az elnöki döntést.
Lebenszky Attila, a társulás irodavezetője már sokkal keményebben fogalmazott:
— Sólyom László újra teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy melyik politikai oldalon áll. Tudjuk, hogy a Fidesz felé hajlik — értékelte a helyzetet Lebenszky Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!