Közélet

2007.06.21. 16:56

A harag napja percről percre

A Beol.hu tudósítói jelentik Sarkadról és Gyuláról.

BEOL

20.45
Rendben véget ért a demonstráció Perjési Klára otthona előtt, jelenleg a tömeg hazafelé tart, a sarkadi rendezők pedig összegyűjtik a hulladékot.
Tudósítónk beszámolója szerint Gajda Róbert a térség gazdasági leépüléséért tette felelőssé a képviselő-polgármester asszonyt (bezár, megszüntett, tönkretesz - mondta), Dékány Ilona, a Dobai Polgári kör vezetője pedig egészségügy helyzete miatt bírálta, konkrétan említve a tüdőkórházat.
A demonstráció záróakkordjaként Mokán István sarkadi alpolgármester elhelyezte azt a tiltakozó nyilatkozatot a Perjésiék levélszekrényében, melyet még Sarkadon fogalmaztak meg és elküldik a megye szocialista országgyűlési képviselőinek.


20.21
Eddig Dudás Árpád, Zsadány polgármestere, Mokán István, Sarkad alpolgármestere szólt a jelenlévőkhöz, akiknek számát rendkívül nehéz megbecsülni, de mindenképpen több száz emberről van szó.
Mokán István egyebek közt hangsúlyozta: az a Perjési Klára, aki az egyik legnagyobb hiányzó a parlamentben, nem mulasztotta el, hogy a kistérségekről szóló szavazáson jelen legyen. "Nem bántani jöttünk, hanem biztatni, hogy képviselje végre méltó módon a választókerületben élőket, és ha erre nem képes, akkor mondjon le" - jelentette ki Mokán.
Ezekben a percekben Gajda Róbert gyulai Fidesz-elnök beszél.

20.03
Megkezdődött a demonstráció. A szervezők nevében Sipos Kornélné sarkadi aljegyző lép a mikrofonhoz és megnyugtatja a környékbelieket: békés szándékkal jöttek és betartják a törvényeket, maga a tüntetés annak rendje és módja szerint be lett jelentve.
A Himnusz után megkezdődtek a beszédek, úgy tudjuk, a szónokok köre nagyjából ugyanaz, mint Sarkadon.

19.52
A személygépkocsik száma meghaladja a százat, és még mindig érkeznek demonstrálók. Eddig négy autóbusz parkolt le a kijelölt helyen. A tömeg elindult a demonstráció helyszíne felé.

19.44
Időközben rendőri felvezetéssel megérkezett a konvoj, de még a kezdésre várni kell, ugyanis a parkolást a szomszéd utcában oldja meg a rendőrség. Tudósítónk oda tart, hogy megszámolja a járműveket.

19.40
A hangtechnika üzemel ugyan, de még nincs, aki használja, a sarkadi konvoj ugyanis nem érkezett meg. A jelenlévők száma immár negyven-ötvenre duzzadt tudósítónk becslése szerint. A rendőrök mellett a rendre immár a szervezők saját emberei is ügyelnek.

19.07
Gyorshír Gyuláról: a helyi érdeklődők száma folyamatosan nő, egyelőre elsősorban újságírók vannak a helyszínen. Időközben megérkezett a szervezők mikrobusza: hoztak egy kis színpadot, illetve szerelik a hangtecnikát.


© Google 2007. A térképhez kattintson a képre!

19.00
Fél órás csúszással ért véget a sarkadi rendezvény, ahol jelképesen "eltemették" az önkormányzatiságot. A szégyentáblán Perjési Klára és Veress József mellett éles kritikával illetik Lamperth Mónikát és Újhelyi Istvánt, a szaktárca vezetőit, illetve "bérencként" aposztrofálják Nagy László képviselőt, aki a törvénymódosítást előterjesztette.
Még mindig nem tudni, hányan indulnak tovább Gyulára, tudósítónk három Volán-buszt látott, illetve sokan gépkocsival utaznak.

18.47
A helyszínre érkezett dr. Tábi Tibor gyulai rendőrkapitány, aki tudósítónknak elmondta: a sarkadi demonstrálókat a várostáblánál várják, ahonnan rendőrök vezetik át a konvojt a városon. A rendőröknek egyébként szintén nincs információjuk arról, hogy hányan érkeznek a tervezett tüntetésre.

18.20
Gyulára kiküldött kollégánk túl van az első igazoltatáson, a polgármester asszony házának környékén ugyanis - mint azt korábban jeleztük - több rendőrautó található. Ezek a jelek szerint ellenőrző pontokká alakultak át.
Munkatársunk kérdésére, miszerint az igazoltatás összefüggésbe hozható-e a demonstrációval, kitérő választ kapott. A rend őrei egyébként nem csak adatait rögzítették, hanem ellenőrizték gépkocsija csomagtartóját is. A jelek szerint egyébként szinte mindenkivel szemben ez az eljárás a környéken.
A közvetlen helyszínen öt-hat civil gyülekezik, fél órával a tüntetés előtt mindenkire jut négy rendőr. A rendőrök szalagkordonnal zárták le Perjési Klára és közvetlen szomszédai háza közvetlen közelét.

18.15
Sarkadon még javában tartanak a beszédek, a program egyébként a tervezett szerint halad. Néhány percen belül következik a fő attrakció, melyről már többször írtunk: jelképes temetést tartanak. Előreláthatóan fél hét - háromnegyed hét körül ér véget az itteni demonstráció, azt azonban nem tudjuk, hányan utaznak át a szomszéd városba demonstrálni.

17.25
Gyulai tudósítónk felmérte  terepet az úgynevezett Paradicsom városrészben, azaz Perjési Klára lakásának környékén. Megfigyelőnk összesen hat rendőrautót számolt össze szűk két órával a tervezett gyulai demonstráció előtt, illetve egy rendőrségi kisbuszt is látott a helyszín felé haladni.

június 21. 17.10
Több mint ezren  gyűltek össze Sarkadon A tiltakozás, a gyász és harag napja elnevezésű demonstrációra. Tudósítónk arról számol be telefonon, hogy éppen Józsa Mihály szaval, aki Szentmihályi Szabó Péter Térdre magyar című versét adja elő. A sarkadi szónokok közt szerepel egyebek közt Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke, Petri László, Okány alpolgármestere, Török László, Nagyszalonta polgármestere, Balogh József, Szabadkígyós és Dudás Árpád, Zsadány első embere, illetve Pintér Lajos, a sarkadi rendelőintézet vezetője.
Tudósítónk úgy látta, hogy jelen van Pluhár László eleki polgármester, a gyulai kistérségi társulás elnöke és Lebenszky Attila, a társulás hivatalvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!