Közélet

2007.05.15. 16:47

Elengedett kormánnyal suhannak a járókelők között

Haragszanak a biciklisekre Békéscsabán, a sétálóutcán közlekedők. A kerékpárosok viszont nyeregben érzik magukat, hiszen az Andrássy út autók elől elzárt szakaszán nem tilos, csak nem ajánlott kerekezni.

F.G.K.

Tegnap negyed óra alatt harminckét biciklis suhant el Békéscsabán, a Korzó tér előtt. Közülük csak egy idős asszony tolta a kerékpárját, a többiek a gyalogosok között szlalomoztak. Hiába tehát a kérés, hogy a Bartók Béla úton vagy a Luther utcán kerüljenek a kerekezők vagy szálljanak le a járműről. Nem sokan veszik figyelembe az Andrássy út—Munkácsy utca kereszteződésében is látható táblát.
— Ha nem rohanok, a Luther utca felé kerülök, de ott most éppen felújítják az utat, így nagy a por — mondta Hadacsik Mónika, akit az Andrássy úton állítottunk meg. Az asszony hozzátette: a sétálóutca az öreg fákkal és a padokkal sokkal hangulatosabb, mint a Luther utca. Ezért is kerékpározik itt szívesebben.
Ennek viszont a járókelők nem örülnek. Egy idős asszony hangsúlyozta, mivel lassan és bottal jár, fél elindulni egyik oldalról a másikra, mert szerinte úgy hajtanak elengedett kézzel a fiatalok, mint az őrültek.
Régi gond ez a városban. A problémát alternatív útvonalakkal oldanák meg Békéscsabán. Többek között a Csaba utcán szeretnének kerékpárutat építeni, így ki lehetne tiltani az Andrássyról a két keréken száguldozókat. Békés megyében egyébként is sok a biciklis: ezer lakosra 750 kerékpár jut. Ennél több kerékpár csak a hollandoknál van Európában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!