Kék hírek, bulvár

2009.07.29. 06:17

Kirántották a helyéről a bankautomatát Dévaványán

Ismeretlen tettesek hajnali egykor kitéptek egy ATM-et a helyéről Dévaványán az OTP-fiók előtt. Információink szerint az esetnek több szemtanúja is volt.

Beol.hu

Az ismeretlen tettesek a helyi OTP-fiók előtt lévő bankautomatát egy sötét VW Passattal – úgy tudjuk egy kombival – tépték ki, majd távoztak a helyszínről.

Tudósítónk a helyszínen többekkel beszélt, a jelek szerint igen sok szemtanúja volt a rablásnak. Egy közelben lakó elmondta, hangos csörömpölésre ébredt, majd lesből figyelte, mi történik. Beszámolt arról, hogy három fekete ruhást látott az automatát húzni-vonni, majd azzal negyed kettő körül Gyomaendrőd irányába elhajtani.

A polgármester szerint nem helybéliek voltak

A rablással kapcsolatban megkérdeztük Dévaványa polgármesterét is. Pap Tibor szerint az elkövetők nem helybéliek, hanem erre szakosodott bűnözők lehetnek, akik azért szemelték ki a bűncselekmény helyszínéül Dévaványát, mert abban bíztak, hogy a kistelepülésen kevésbé aktív a rendőri jelenlét, s a forgalom is kisebb.

Dévaványán egyébként önálló rendőrőrs található kilencfős állománnyal, s polgárőrség is működik.

Békés megyében korábban egyébként két hasonló bűncselekmény is történt: Füzesgyarmaton ugyancsak egy pénzintézet előtt, míg Békésszentandráson egy abc-áruház előtt rántották ki az ATM-et ismeretlen tettesek.

A helyszínelés valamivel fél 10 előtt fejeződött be. Dr. Virág Zsuzsánna sajtóreferens tájékoztatása szerint a rendőrség nagy erőkkel keresi a dévaványai ATM-rablókat.

[caption id="" align="aligncenter" width="340"] Fotó: Imre György
[/caption]

A rablás helyszíne egyébként a délelőtti órákra „katasztrófaturizmus” célpontjává vált. Munkatársunk beszámolója szerint egyre több a bámészkodó, az arra közlekedők sorra lassítanak, meg-megállnak, kérdezősködnek.

 

Dévaványán egyébként önálló rendőrőrs található kilencfős állománnyal, s polgárőrség is működik. Fotó: Rosta Tibor Fotó: Imre György -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!